Folyadékpótlás sportolóknak

A biztonságos és hatékony mozgás átgondolt, jól megtervezett folyadékpótlás mellett lehetséges csak. Ha nem szeretnénk kockáztatni, nézzük át melyek is a korszerű folyadékpótlás alapelvei és fő céljai!

A folyadékpótlás fontossága

Szerencsére gyakran hallhatjuk, olvashatjuk, mennyire fontos számunkra a kielégítő folyadékpótlás. Nem mindegy azonban, hogy mit iszunk, hiszen számos olyan italféleség létezik, melyek nem egészségesek a sportoló számára, sokkal több a hátrányuk a teljesítményre vonatkozóan, mint a hasznuk.

Tudnunk kell, hogy a modern folyadékpótlás nem kizárólag az elveszített víz visszapótlását célozza, hanem számos egyéb élettanilag fontos anyagot is visszajuttat testünkbe.

Sporttevékenységünk során az izommunka rengeteg hőt termel, mely felmelegíti testünket. A megemelkedett testhőmérsékletet szervezetünk verejtékezéssel, illetve annak bőrről való elpárologtatásával igyekszik hűteni. Ennek mellékhatásaként rengeteg vizet, valamint sót veszítünk, mely vízhiányt (dehidráció) valamint sóhiányt eredményez. Mivel a verejték hígabb, mint a szervezetben található folyadék, ezért még sűrűsödési folyamat is rontja a helyzetet.

Ebből következően kitalálható, hogy a csapvízzel történő folyadékpótlás nem megfelelő technika. A csapvíz a vízveszteséget visszapótolhatja ugyan, de a sókat semmiképpen sem. Ráadásul a víz nagyon híg, így a szervezetben hígulási folyamatot indít be.

viz1

Ennek eredményeként testünk tovább fokozza az izzadást, hogy a hígulás ellenébe hasson. Ezzel további dehidráció jön létre, beindul egy ördögi kör, mely egyre romló teljesítményben nyilvánul meg. Mi a megoldás?

Az ásványvizek jobbak a csapvíznél, hiszen bizonyos sótartalmuk a verejtékezéssel elveszített sókat részlegesen visszapótolja, ám a sűrűség tekintetében ugyancsak nem megfelelőek, túl hígak a sportoló számára. Azonban elvitathatatlan, hogy lényegesen jobbak, mint a tiszta víz.

A tökéleteshez közelítenek a különböző sportitalok, melyek vizet, ásványi anyagokat, cukrot tartalmaznak és még sűrűségük is a sportolói igényeknek megfelelő. Sóösszetételük a sportolók számára kialakított, így nem véletlenszerű.

A cukor azért szükséges komponens – mely természetesen a vízben szintén nem található meg – mert a sportolás alatt folyamatosan csökken a vércukorszint, amit hasznos kompenzálni.

E kevés cukor nem okozhat hízást, hiszen a sportitalokat edzés alatt és után fogyasztjuk, így a bennük levő cukrok elhasználódnak a munka során, raktározódni nem fognak. Ezen italok izotóniás jelzője, a sűrűségükre utal, azaz azt jelenti, hogy olyan a sűrűségük, amely a szervezet számára pont megfelelő.

Ne keverjük össze a sportitalokat az úgynevezett energiaitalokkal! Ez utóbbiak nem alkalmasak a sportolói folyadékpótlásra!

sport_katt5

Akár 20-25 perces mozgás során is szükség lehet a folyadékfogyasztásra. Ilyen rövidebb edzések esetén az ásványvizek is kiválóan megfelelnek, de órás nagyságrendű mozgás esetén, már a sportital a választandó italféleség.

Mivel a víz és sóvesztés kritikusan rontja edzéseink hatásfokát, célszerű olyan napszakban sportolni, amikor a túlmelegedés esélye kisebb, így a víz és sóvesztés is kisebb. Ilyenek a kora reggeli órák vagy este sötétedés idején. A légkondicionált helyiségek szintén jó megoldást jelenthetnek. Tovább javíthatjuk esélyeinket, ha megfelelően szellőző sportruházatot viselünk. Elsősorban nem a szabása, vagy a színe alapján válasszuk ki sportruháinkat, hanem azok minősége, szellőzőképessége alapján!

Forrás: https://napidoktor.hu/index