Ezért jó – Tudományosan igazolt tények a motorozásról

Aki motorozott már korábban, nagyon jól ismeri azt a mosolyt, ami megjelenik mindenféle különösebb ok nélkül. Ez történik akkor, amikor az ember belélegzi a süvítő levegőt és érzi a szabadságot egy motoron.

A Harley-Davidson szempontjából nagyon logikus lenne finanszírozni egy kutatást, ami megvizsgálja a motorozás pozitív élettani hatásait. Elvégre a vállalat különösen híres azon motorjairól, amelyeket már önmagukban feelinges vezetni.

Hát, ezt is csinálta

Egy agykutató csoporttal karöltve megvizsgálták ötven tapasztalt motoros agyműködését, miközben motoroztak. Elektroenkefalográfiákat használtak, egyszerűbben  EEG-t, amely az agyhullámok feltérképezésére alkalmas eszköz, és nagyjából úgy néz ki, mint egy fürdősapka. Ilyenek kerültek a motorosok fejére, akik ezután szabadon motoroztak.

Mindenek előtt ugyanilyen módszerrel vizsgálták az alanyok agyműködését autóvezetés és pihenés közben, természetesen azért, hogy lássák a motorozás hatásait. Az eredmény, hogy a motorosok stressz-szintje 28 százalékkal csökkent, a szívverésük pedig 11 százalékkal gyorsult 20 perc motorozás alatt. Ezen kívül az adrenalinszintjük nőtt 27 százalékkal, így a figyelmük és az éberségük is.

bukósisak

Foto:pixabay.com

 
 

Köszi, Harley, ez egyel több indok a motorosoknak, hogy hódoljanak a szenvedélyüknek.

Forrás: https://napidoktor.hu/index