Ezeket a gyógynövények fogyasszuk a sportolásnál

Az egészséges élet fenntartásához nélkülözhetetlen a helyes táplálkozás mellett az is, hogy rendszeresen mozogjunk. Már napi 30 perc séta is sokat segíthet fizikai erőnlétünk megőrzésében.

Most, hogy már itt a jó idő, egyre többen megyünk ki a szabadba, hogy különféle sportolási szenvedélyünknek, hobbinknak élhessünk. Sajnos ilyenkor előfordulhatnak kisebb húzódások, sérülések, melyek velejárói a sportos életnek. Ezek megelőzésére, vagy akár a kisebb tünetek kezelésére is találunk természetes gyógymódot, hasznos gyógynövényeket.

A nyújtásra rendszerint még kevesebb időt, energiát szánunk, mint a bemelegítésre vagy a külön erősítésekre, pedig fontos lehet sportolás előtt vagy után; gyorsítja a regenerációt.

Így kell helyesen nyújtani a sportsérülések megelőzéséhez

A sportolást elősegítő gyógynövények

Az aktív testmozgást kedvelők számára fontos a megfelelő vasbevitel a szervezetbe.

CsalánCsalán

csalán az egyik legkomolyabb vastartalommal bíró gyógynövényünk. Vérképző hatása mellett, a fáradékonyság ellen is hatásos. Levele nemcsak vasat tartalmaz, de megtalálható benne a hisztamin, a különféle vitaminok (A-, B-, C-, K-, U-, P-vitamin), a szerves savak, a flavonoid, a kalcium, a kálium. Kovasav- és szeléntartalma is kiemelkedő. A benne lévő béta-karotin antioxidáns hatása mellett immunserkentő is.

 

CsipkerózsaCsipkebogyó

A vas felszívódását, beépülését legjobban a C-vitamin segíti elő. A csipkebogyó pedig magas C-vitamin-tartalmáról ismert, így a csipkebogyóteát érdemes akár napi rendszerességgel is fogyasztani. A csipkebogyó a C-vitamin és vas mellett A-, B1-, B2-, P-, és K-vitamint és karotinoidokat, valamint pektint és szerves savakat is tartalmaz.

 

Erdei málnaErdei málnalevél

A málnának nemcsak termését fogyaszthatjuk, hanem levelét is, mely kiváló gyógynövény.  Az erdei málnalevéltea nagyszerű vasforrásunk is lehet egyben. A mozgásunkat, sportolást megnehezítő köszvény ellen is jó, mert csökkenti a húgysavat.

 

Sportsérülés esetén is van természetes gyógymód

Előfordulhatnak kisebb-nagyobb húzódások, izomfájdalmak rendszeres sportolás esetén is.
Ezek enyhítésére alkalmazhatunk a gyógynövények közül is néhányat.

 

PásztortáskaPásztortáska

Izomfájdalmakra már évszázadok óta használják külsőleg a népi gyógyászatban a pásztortáskát, főleg annak magas szaponin- és flavonoidtartalma miatt. De jó lehet még vérző sebekre és különféle ekcémás tünetek kezelésére bőrápolási céllal. Az alkoholos kivonatát szintén külsőleg használjuk.

 

Az év gyógynövényeFekete nadálytő

A sportsérülések területén az egyik leggyakrabban használt gyógynövény a fekete nadálytő , melynek gyökeréből készül kivonat, a fekete nadálytő alkoholos kivonat. Ezt külsőleg gyulladáscsökkentő szerként, továbbá ízületi fájdalomra, zúzódásra, véraláfutás, valamint csontkinövés kezelésére is alkalmazzák. Egyaránt hasznos lehet még a váll, a könyök, a csukló, a csípő, a térd ízületi fájdalmaira is. Különféle gerincfájdalmak enyhítésére is célszerű használni. Csonttörések utáni kezelésre szintén kiváló a fekete nadálytő, nem véletlenül nevezik forrasztófűnek is, mivel a benne lévő anyagok segítik a csontenyv képződését, szebben és gyorsabban forrnak össze a csontok. A gipsz levétele után naponta reggel és este többször kenjük be a törött részt legalább két hétig.

Forrás: http://gyorgytea.hu/