Egy sport, amit érdemes kipróbálni!

Ez pedig nem más, mint a teqball. Pontosabban, egy futball-alapú sportág, amit egy speciálisan meghajlított asztalon (a Teq asztalon) játszanak olyan sportolók vagy lelkes amatőrök új generációja (teqers), akiknek célja a technikai képességeik, a koncentrációjuk és az állóképességük fejlesztése.

A sportág először 2012-ben jelent meg, Magyarországon. A teqball során hatványozottan érvényesül a nemek közti egyenlőség, hiszen a szabályok szerint egyéni játék esetén kettő, páros játék esetén pedig négy játékos játssza a játékot nemtől és kortól függetlenül. A sport pontozási rendszer alapján működik, egyaránt játszható beltéren és kültéren, beleértve a strand körülményeket, tehát a homoktalajt is.

Foto: sportsvibe.co.uk

Hogyan kell játszani?

A szabályok szerint a játékosok legfeljebb három érintést alkalmazhatnak, mielőtt visszajuttatnák a labdát az ellenfél térfelére, tehát ahhoz, hogy elkezdhessünk teqballozni, nincs szükség nagyobb tudásra, mint hármat dekázni egy labdával. A teqball a labdarúgás legtisztább vállfaja, hiszen egy testi kontaktus nélküli sport, ami azt jelenti, hogy sem az ellenfél, sem pedig az asztal érintése nem engedélyezett. Ez minimalizálja az ütközések által okozott sérülések előfordulását is. 

Az amatőr sportbarátok számára kiválóan alkalmas a technikai tudásuk, a koncentrációs készségük és az állóképességük fejlesztésére, emellett szórakoztató és izgalmas is.

Mi az a teqball?

A teqball számokban

  • 3500 játékos világszerte, több mint 100 országban 
  • 114 megalapított nemzeti szövetség 
  • Több mint 1200 nemzetközi játékvezető 
  • 3 lebonyolított Világbajnokság (2017, 2018, 2019) 
  • A sport 3 kontinentális olimpiai szövetség (OCA, ANOCA, ONOC) által is elismert 
  • GAISF (Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége) teljes jogú tagja
  • Több mint 2000 egyesület világszerte 

 



A teqball fő szabályai

  • A teqball bármilyen 5-ös méretű focilabdával játszható 
  • A teqballt egyéni és páros formában, vagyis kettő vagy négy ember tudja játszani  
  • Egy teqball mérkőzés 2 nyert játszmáig tart 
  • Egy játszma megnyeréséhez 12 pontot kell elérni 
  • A játékosoknak vagy csapatoknak 2 lehetősége van a sikeres adogatás elvégzésére 
  • A játékosok vagy csapatok minden 4 pont után cserélnek adogatást 
  • Tilos ugyanazzal a testrésszel érinteni a labdát kétszer egymás után 
  • Tilos ugyanazzal a testrésszel átadni a labdát kétszer egymás után 
  • Minden játékos vagy csapat maximum 3-szor érhet a labdába bármely testrésszel – a karok és kezek kivételével – mielőtt visszajuttatná azt az ellenfél térfelére 
  • Páros játék során minimum egy passz kötelező a visszajuttatást megelőzően 
  • Tilos hozzáérni az asztalhoz és az ellenfélhez a játék során 
  • Csusza (amikor az asztal élét éri a labda) esetén meg kell ismételni a labdamenetet, abban az esetben, ha labda a földre pattan a csuszát követően 

További részeletek IDE kattintva elérhetőek. 

 

 

Forrás: teqballhungary.hu

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.