Edzi az agyat és boldoggá tesz a mozgás

Sok ember életében időről időre felvetődik a gondolat, hogy érdemes lenne elkezdeni sportolni, vagy éppen újrakezdeni azt.

Vannak, akik fogyni szeretnének, vannak, akik izmosabb testre vágynak, és vannak, akik csak egészségesebben szeretnének élni. Mégis több gátló tényező van, ami megakadályoz minket a rendszeres sportolásban.

Fizikailag és lelkileg is fel kell készíteni magunkat a rendszeres testmozgásra. Az első lépések a legnehezebbek, és a várt hatás nem lesz látható néhány edzés után. Fontos, hogy felmérjük, mire vagyunk képesek, a szervezetünket túlterhelni nemcsak nem jó, hanem veszélyes is. Ha a futást választjuk, akkor nem szerencsés, ha edzettség nélkül nekivágunk egy nagyobb távnak. Bármilyen sporttevékenységet is választunk, fontos, hogy fizikai állapotunknak megfelelő mértékben terheljük szervezetünket.

Nehéz kezdés, sok gátló tényező

De miért szánjuk rá magunkat nehezen a rendszeres testmozgásra? Az állandó visszatartó erőként ható motivációhiányról a hirado.hu-nak Fekete Krisztina pszichológus azt mondta, a rohanós hétköznapokban

szívesebben választjuk azokat a tevékenységeket, amelyek kényelemmel járnak,

és kisebb erőkifejtésre kényszerítenek minket.

„Egyrészt kényelmesek vagyunk, nem szeretjük elhagyni a komfortzónánkat, és nehezen változtatunk megszokott dolgainkon” – mondta Fekete Krisztina. A szakember kifejtette: egy felnőtt ember számára nehezebb szabadidőt találni a sportolásra, és mivel a legtöbb felnőtt élete rohanós, így elsősorban a kényelmes dolgokat részesítjük előnyben, a felesleges erőkifejtést pedig kerüljük.

Érdemes feltérképezni a sportolási lehetőségeinket, valamint átgondolni, milyen sport áll hozzánk a legközelebb. A mozgásforma kiválasztása döntő hatással lehet arra, hogy megszeretjük-e a mozgást, vagy gyorsan kedvünket veszítjük.

A pszichológus felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes társaságban elkezdeni sportolni, amivel nemcsak magunkat, hanem társunkat is ösztönözhetjük. Ha például a futást választjuk sportunknak, akkor szerencsés, ha nem egyedül megyünk, így lesz mellettünk valaki, aki átlendíthet a gyakran jelentkező holtpontokon.

Ha edzőterembe megyünk, akkor érdemes személyi edző segítségét igénybe venni: nála egyrészt tudatosan edzhetünk, személyre szabott programot ír, és segít a pontos gyakorlatok elsajátításában, aminek köszönhetően rövidebb idő alatt érhetünk el eredményt, másrészt a személyi edzőnél időpontot foglalunk és fizetünk, amire ha nem megyünk el, elvész a pénzünk.

Az endorfin segíthet, hogy lételemünk legyen a sport

A rendszeres edzés segíthet megtisztítani az elménk, segít tisztábban gondolkodni, oldja a nap folyamán felgyülemlett stresszt. Egy fárasztó nap után könnyen érezhetjük, hogy nincs erőnk, sem kedvünk egy fárasztó edzést végigcsinálni, de ha erőt veszünk magunkon, és teljesítjük kitűzött célunkat, az edzés után, a nap végén mégis felfrissülten érezzük magunkat. A testmozgás vérkeringést fokozó hatása miatt koncentráltabbak leszünk, éjjel pedig jobban alszunk.

A sportoláskor termelődő endorfin egyfajta örömérzést okoz, elégedettségérzést vált ki.

Felszabadultabbak leszünk, sikerélményként éljük meg, hogy teljesítettük célkitűzésünk, mozogtunk, és ez ösztönzőleg hat. Minél többet sportolunk, annál több endorfin termelődik” – hangsúlyozta a pszichológus.

Hozzátette: a megfelelő idő eltelte után további ösztönző erő lehet, ha érezzük magunkon, hogy egyre jobban terhelhető a szervezetünk, a testsúlycsökkenés miatt pedig korábban megvett ruháink helyett újakat kell vásárolnunk, aminek hatása szintén pozitív.

Ha sikerül egy új tevékenységet beiktatni a napirendünkbe, és azt 21 napon keresztül űzzük, akkor az szokássá, rutinná válhat” – mondta a pszichológus.

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index