Csodafegyver magas vérnyomás ellen: a jóga

A jóga hatékony segítség lehet a magas vérnyomással küzdő, illetve erre hajlamos betegek számára – tudjuk meg egy friss kutatásból.

A felmérés során 60 olyan pácienst vizsgáltak a szakemberek, akik enyhén magas vérnyomással küzdöttek, de egyébként egészségesnek bizonyultak. A páciensek egy része hatha jóga foglalkozásokra kezdett járni orvosi javaslatra az életmódváltás mellett, míg a többiek csupán hagyományos életmódváltáson estek át. Az életmódváltás része volt az aerobic-gyakorlatok végzése, az egészséges étrend bevezetése és a dohányzás abbahagyása.

A jógázó csoport átlagéletkora 56 év körül alakult. Ők egy hónapon keresztül jóga-oktató segítségével sajátították el a gyakorlatokat, majd otthon folytatták a rendszeres gyakorlást. Ennek része volt a nyújtás, a légzéskontroll és a meditáció, amelyet napi egy órán keresztül végeztek a résztvevők.

jóga

Mint kiderült, három hónappal később a jógás csoport esetében jelentős vérnyomáscsökkenés volt kimutatható, míg hasonló különbség a kontrollcsoport esetében nem volt kimutatható. Mindez azt sejteti, hogy a hatha jóga a vérnyomás normalizálásának hatékony eszköze lehet.

Forrás: nuus.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.