Bizonyított: aki sokat ül, korábban hal meg

A kutatások szerint, aki napi hat óránál többet tölt ülve, annak negyven százalékkal nagyobb esélye van arra, hogy az elkövetkező 15 évben meghal.

Nem érdemes a fél életünket egy helyben ülve tölteni.

Az új kutatások szerint, aki napi hat óránál többet tölt ülve, annak negyven százalékkal nagyobb esélye van arra, hogy az elkövetkező 15 évben meghal. Két hétig tartó, napi hat órányi egy helyben ülés után megnő a vér triglicerid – tehát a zsírmolekulák – szintje. Az LDL – vagyis a rossz koleszterin –, a koleszterint szintemelkedésnek indul, emellett az inzulinrezisztencia mértéke is növekszik. Nagymértékű zsírraktározás is megindul, sorvadásnak indulnak az izmok, az agy pedig egyre kevesebb oxigénhez jut.

ulomunka

A test egészségi állapotának romlását ilyen hosszas ülés esetén nem tudja megállítani még az sem, ha valaki eljár edzőterembe.
A mozgás elősegíti az inzulintermelést, ez pedig segít a vércukorszint mérséklésében, így pedig csökken a cukorbetegség kialakulásának kockázata is. Akik ülőmunkát végeznek, kétszer nagyobb eséllyel néznek szembe valamilyen érrendszeri megbetegedéssel. A túl sok ülés rossz hatással van a belek mozgására is, nagyobb esélyt adva a bélrákos megbetegedésekre is. Ugyan nem teljesen bizonyított, de a sok ülés a vázizmokra is rossz hatással van, ugyanis azok megrövidülhetnek. A gimnasztikai gyakorlatok az ember természetes mozgásait foglalják magukba. Az ülő gimnasztika leginkább szinten tartó, „revitalizáló”, mintsem inkább fejlesztő hatású.

A legfontosabb az lenne, hogy 50 perc ülőmunka után álljunk fel és legalább 10 percet sétáljunk! Igyekezzünk kihasználni minden olyan lehetőséget napközben az irodában, amihez fel kell állni és néhány lépést megtenni. Ha az étterem a földszinten van, minket pedig néhány emelet választ el tőle, lefelé, de még felfele is nyugodtan használjuk a lépcsőt a lift helyett

Forrás: Hirado