Az egész országban csak hat nő űzi ezt a sportot

Idén 30 éves a legnagyobb magyar hőlégballonklub

Vajon milyen sport lehet az, amit Magyarországon mindössze hat nő űz profi szinten? Eláruljuk: a hölgyek hőlégballon-pilóták, ám alacsony létszámuk nem jelenti azt, hogy ne lehetne csatlakozni hozzájuk. 

Édesapámnak is szenvedélye volt a ballonozás, így én először tízéves koromban repültem. Akkor kezdődött a szerelem” – meséli Császár Dalma hőlégballon-pilóta, a Unique Ballonsport Club elnöke, aki ma már több mint 10 éve oktatja is a repülést. Hogy a következő generáció is továbbviszi-e a hobbit, azt még nem tudni, mindenesetre Dalma kislányának már az óvodában is ballon volt a jele.



Azért ne gondoljuk, hogy hőlégballon-pilótának lenni nálunk ismeretlen hobbi: Magyarország legnagyobb klubja összesen több, mint 40 főt, köztük 9 pilótát számlál. Sokan azonban nem is tudják, hogy nők számára is elérhető ez a képesítés – így az idén 30 éves klub fontos célja, hogy a hölgyek körében is megismertesse ezt a lehetőséget. Szeretettel várják mind a profi képzésre jelentkezőket, mind azokat, akik inkább csak utasként ismerkednének a repüléssel, vagy csapattagként szeretnének bekapcsolódni a sportba. 

„A hat magyar női pilóta közül négyen dolgozunk együtt a klubban, egy jó kedvű, profi csapat tagjaiként – mondja Dalma. – Ezen felül jelenleg is van négy pilótanövendékünk, akik közül kettő utasként szeretett bele a ballonozásba.”

A klub elnöke hozzáteszi: helyettese IT-szakember, míg a másik két hölgy pilóta a design és a személyzettoborzás területén dolgozik. Maga Dalma főállásban üzleti konzulens – így elmondható, hogy a repülés a női pilótáknak elsősorban hobbi és szerelem.



Ki és hogyan repülhet hőlégballonnal?



A ballon felszállás előtt nem más, mint egy zsákban tárolt textildarab. Ebbe hideg levegőt töltenek, gömb alakúra fújják, majd égővel melegítik, amíg álló helyzetbe nem kerül. Ezután szoktak beszállni az utasok a pilóta mellé.

Általában a telephelyen összekészítjük a felszerelést, megnézzük a szélirányt és felszállóhelyet választunk. Arra repülünk, amerre a ballont fújja a szél. Egy autó a földön követi a ballont – az ő feladata megtalálni, hol fogunk földet érni. Van, aki ezt a részét élvezi a legjobban a munkának. Leszállás után összeszedjük a ballont, és néha piknikezünk is egyet” – meséli a pilóta. A repülésre egész évben van lehetőség, ám az időjárási viszonyok határozzák meg, hogy egy adott napon engedélyezett-e a felszállás. 



„Minden héten repülünk, főleg hétvégén. A nyári időszakban hétköznap este is felszállunk a vendégekkel, vagy akár nélkülük is. Tavasztól őszig közvetlenül napkelte után és napnyugta előtt tudunk repülni, télen pedig napközben. Ha az idő nem alkalmas a felszállásra, akkor földi gyakorlatot tartunk az újaknak” – mondja Dalma, aki azt is elárulja: kedvencük a Velencei-tó változatos térsége, ahol sok fel- és leszállóhely akad. „Sokan még mindig nem gondolják, hogy ők is repülhetnek ballonnal, pedig bárkinek van lehetősége rá – ahogy arra is, hogy ha komoly az érdeklődés, elkezdje a pilótaképzést!” 

A repülést legtöbbször ajándékba veszik valamilyen alkalomra, 1 évig érvényes, névre szóló, díszes utalvány formájában. Ilyenkor előre is egyeztethető az időpont, bár néha módosítani kell rajta, hiszen az utolsó szót mindig az időjárás mondja ki. Az utasok előre megtanulják, hogyan kell viselkedniük a kosárban, illetve mit kell tenniük, ha az leszállás közben esetleg eldől. 

„Imádni szokták, amikor ez történik! Sokat nevetnek közben. Az utasaink nagyon boldogok repülés közben, ráadásul sokan leküzdik a tériszonyukat is” – zárja Dalma.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.