Új teszt a hasnyálmirigyrák korai felfedezésére

A hasnyálmirigyrák diagnosztika fejlesztője egy amerikai kutatóintézet. A szakemberek bíznak abban, hogy kísérleteik eljutnak oda, hogy az eljárást két-három év múlva engedélyeztessék az amerikai gyógyszerhatósággal (FDA).

A hasnyálmirigyrák agresszivitása miatt és a hatásos kezelés hiányában az egyik leghalálosabb daganattípus, a betegség korai szakaszában nincsenek jellegzetes tünetei, ezért általában előrehaladott állapotban fedezik csak fel.

A betegek mintegy 80 százaléka a diagnózis felállítása után egy éven belül meghal.

A Nature Biomedical Engineering című tudományos folyóiratban hétfőn közölt tanulmányukban amerikai és kínai kutatók bemutatták azt az olcsó és nagyon érzékeny tesztet, amely lehetővé teszi a hasnyálmirigyrák korai diagnosztizálását. Technikájuk a sejtek által kibocsátott hólyagocskák, az extracelluláris vesiculák (EV) precíz észlelésén alapul.

“A hasnyálmirigyrák egyike azon daganattípusoknak, amelyek esetében nagy szükségünk van egy úgynevezett tumormarkerre, vagyis jelzőanyagra a korai felismeréshez – hangoztatta Tony Hu, a tanulmány vezető szerzője.

A kínai és amerikai tudósok által kidolgozott teszt egy ilyen biomarker – az EphA2 fehérje – észlelésén alapul a sejtek által kibocsátott hólyagocskákban. Ezek a membránnal körülvett gömböcskék szerepet játszanak a sejtek közötti kommunikációban, az immunszabályozásban, a véralvadásban és súlyos betegségek, köztük daganatos betegségek kialakulásában.

Tanulmányukban a szakemberek olyan, daganatokból származó extracelluláris vesiculák észlelésének módját mutatták be, amelyek hordozták ezt a fehérjét, a hasnyálmirigyrák árulkodó markerét. A fehérje pontos észlelése lehet a hasnyálmirigyrák korai felfedezésének kulcsa.

Jelenleg is létezik egy tumormarker, a CA 19-9, de az nem elég érzékeny és specifikus ahhoz, hogy rákszűrésre használják. A CA 19-9 segít megkülönböztetni a hasnyálmirigy- és az epevezetékrákot más nem rákos állapotoktól, például a hasnyálmirigy-gyulladástól. Jól alkalmazható a hasnyálmirigyrák kezelésekor a hatásosság megfigyelésében.

Az új teszt jóval hatásosabb, kis létszámú klinikai próbáiban 48 egészséges, 48 hasnyálmirigy-gyulladásos és 59 korai vagy előrehaladott hasnyálmirigyrákban szenvedő beteg vett részt. A tesz több mint 85 százalékos pontossággal azonosította a hasnyálmirigyrákot.

A szakemberek egy nagyobb léptékű tanulmányban fogják ellenőrizni eredményeiket. Tony Hu úgy véli, hogy 2-3 év múlva szerezhetik meg az amerikai gyógyszerhatóság engedélyét a mindennapos alkalmazáshoz.

Forrás: Hirado