Rákellenes Világnap – A cselekvés életet menthet

Mintegy 50.000 férfit és ugyanennyi nőt diagnosztizálnak átlagosan évente valamilyen rosszindulatú daganatos betegséggel. Rendszeres szűréssel, halogatás helyett cselekvéssel életet menthetünk.

21 évvel ezelőtt ezen a napon írták alá a betegség elleni világméretű összefogás dokumentumát az első rákellenes világkongresszuson. Ez az egészségügyi probléma hazánk lakosságát is jelentősen érinti, hiszen minden negyedik magyar rákban hal meg.  A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint több, mint 50.000 férfit és ugyanennyi nőt diagnosztizálnak átlagosan évente valamilyen rosszindulatú daganatos betegséggel. Előbbiek körében a bőrrák és a tüdőrák előfordulása, míg a nőknél a mellrák és szintén a bőrrák a leggyakoribb. Az onkológia az elmúlt években óriási fejlődésen ment keresztül, és a szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy az időben felismert rákos megbetegedések jó eséllyel kezelhetők.

A daganatos betegségek korai felismerésében és később a kezelés során is a képalkotó diagnosztika kulcsszerepet játszik. A különböző képalkotó diagnosztikai vizsgálatok tulajdonképpen végig kísérik a rákos betegséggel küzdők életét. Többnyire mammográfia, CT vagy MR vizsgálaton, esetleg ultrahangon, röntgenen fedezik fel először a betegséget, majd annak szövettani igazolása után a terápiát is a képalkotó eredmények alapján határozzák meg az onkológusok. Sikeres gyógyulás után a betegek utánkövetése és időközönkénti ellenőrzése is többnyire CT vagy MR vizsgálatokkal történik.

Az Affidea képalkotó diagnosztikai központjaiban, mind a kórházi, mind a privát központokban nagy számban végzünk CT, illetve MR vizsgálatot daganatos betegség gyanúja vagy igazolt daganatos betegség esetén. Amikor daganatos betegségek gyanúja merül fel, a néhány napon belül elvégzett és leletezett képalkotó vizsgálat a kulcsa a megfelelő kezelés mihamarabbi megkezdésének” – fejtette ki Dr. Kardos Lilla, az Affidea Magyarország vezető orvosigazgatója

A kutatási adatok szerint a legelső stádiumban lévő, korán felismert rákbetegek 90%-a túléli az elkövetkező 10 évet, míg ez az arány a például a 4-ik stádiumban lévő páciensek között már csupán 5%-os. A rák kezdetekor diagnosztizált páciensek gyógyulási esélye pedig háromszorosa a késői stádiumban felfedezett betegekéhez képest.  Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a legtöbb esteben a rosszindulatú daganatos sejtek egy lokális helyen szaporodnak kezdetben, és még nem érintenek más szerveket, nem szóródnak szét a szervezetben, nem jutnak be a nyirok- vagy vérrendszerbe, így sokkal hatékonyabban kezelhetők.

Fotó: MTI/Soós Lajos

„Sajnos az emberek többsége fél a képalkotó vizsgálatoktól, illetve az ott kiderülő eredményektől, holott ma már a modern technika segítségével igen korán felismerhetők a daganatos elváltozások. Korai stádiumban pedig a rákos megbetegedések jó eséllyel kezelhetők. Nagyon fontos lenne, hogy mindenki rendszeresen járjon szűrővizsgálatokra és tünet esetén forduljon azonnal orvoshoz. Bár a járvány most kiemelten leterheli az egészségügyet és visszaszorult a fókusz a szűrésekről, az Affidea képalkotó diagnosztikai központok továbbra is teljes nyitvatartással, megfelelő járványügyi óvintézkedések mellett fogadják a pácienseket. A rák nem vár a járvány végéig, nem szabad hónapokig halogatni a szükséges szűréseket vagy vizsgálatokat” – hangsúlyozta Dr. Kardos Lilla orvosigazgató.

A képalkotó diagnosztikai vállalat fontos szerepet vállal a rák-felismerés terén is.  Évente több mint 150 ezer CT és több mint 80 ezer MR vizsgálatot végeztek, amelyek jó része segítette a daganatos betegségek felfedezését. Az Affidea Magyarország intézményeiben található hazánk egyik legmodernebb képalkotó eszközparkja: kezdve a CT, MR berendezésektől, az ultrahangon és a mammográfián keresztül egészen az endoszkópos eszközökig. Az rákdiagnózis felállításához leggyakrabban használt CT vizsgálatokat illetően hazánkban egyedülálló módon ötcsillagos sugárvédelmi minősítéssel rendelkezik, 2013 óta fejleszti ezt a protokollt, amellyel 25-60%-kal csökkentette a CT-vizsgálatok sugárterhelését.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz