Petefészekrák – az alattomos gyilkos

Tegnap este tartotta petefészekrákról szóló eseményét a Magyar Rákellenes Liga az Angels’ Armycsapatával karöltve.

A rendezvény célja az volt, hogy a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából felhívja a figyelmet a betegségre. A rendezvényen résztvevők megkapták a petefészekrák elleni küzdelmet szimbolizáló kék szalagot, amit az esemény kezdetekor a Vigadó térnél lévő Kutyás lány szobrára is felhelyeztek a szervezők, hogy így irányítsák a figyelmet a betegség elleni küzdelemre. A petefészekrák korai felismerése azért is különösen fontos, mert ugyan a tünetek jellegtelennek tűnnek, de a nőgyógyászati daganatok közül a legtöbb halálesetért a petefészekrák felel.

A petefészekrák a nyolcadik leggyakoribb rosszindulatú daganatfajta, ami nagyjából 140 000 nő halálát okozza évente világszerte. Mivel a petefészekrák korai jelei alig észrevehetők és nem jellegzetesek, gyakori a téves diagnózis vagy a késői felismerés. A daganatos statisztikák szerint petefészekrákban az öt éves túlélésre a betegek mindössze 45%-ának van esélye, míg emlőráknál ugyanez a szám 89%-ra tehető.

Ezért ennél a betegségtípusnál különösen fontos a betegség lefolyásának, a kialakulást elősegítő okoknak és a tüneteknek a  pontos ismerete. Ráadásul a legtöbb esetben az elsőként alkalmazott kezelések (a műtét és a kemoterápia) nem akadályozzák meg a daganat kiújulását.  Ezen okok miatt egyértelműen szükséges volt a petefészekrákos betegek kezelésére egy új és hatásos kezelési módot találni, hiszen az elmúlt 15 évben nem állt rendelkezésre új terápia.

A fenti tények tudatában indított kampányt „Az Élet fészke – figyelj rá!” szlogennel a Magyar Rákellenes Liga, hogy felhívja a fiatalabb és idősebb nők figyelmét a petefészekrákra és annak kezelésére. A rendezvényen szakértők beszélgettek a betegségről és átadták a fő üzenetet: miszerint a nőknek a legenyhébb tüneteket is célszerű komolyan venni és orvoshoz fordulni annak érdekében, hogy a petefészekrák korán felismerésre kerülhessen. A figyelemfelkeltő esemény a Magyar Rákellenes Liga kezdeményezésére és felkérésére az Ördög Nóra és Törköly Erika által fémjelzett Angels’ Army közösség közreműködésével valósult meg.

petefeszek_kepgaleria1

A rendezvényen Dr. Pete Imre, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosa a betegség nehezen felismerhető tünetegyütteséről, és a kezelés lehetőségeiről beszélt a résztvevőknek. Mivel a tünetek nem típusosak, fontos, hogy a nők tudatában legyenek annak, hogy bizonyos jelek mögött akár petefészekrák jelenléte is megbújhat, ezért időben kérjenek szakorvosi segítséget. Ugyanis ha a betegség korán kerül felismerésre, jó eséllyel gyógyítható. ” -emelte ki Dr. Pete Imre.

Az esemény nyitóakkordjaként a résztvevők Ördög Nóra és Prof. Dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnökének vezetésével elhelyezték a petefészekrákot szimbolizáló kék szalagot a Vigadó téren található Kutyás lány szobrán.

„A Nemzeti Rákellenes Nap és a Nemzetközi Petefészekrák Nap adta az alkalmat arra, hogy beszéljünk erről a női daganattípusról, amelyről ma sajnos olyan kevés szó esik. A kampányunkszlogene: „Az élet fészke – figyelj rá!” pontosan kifejezi azt a tudatosságot, amivel a nőknek a családjuk és gyermekvállalás érdekében a saját egészségükről gondoskodniuk kell.” -hangsúlyozta Prof. Dr. Simon Tamás.

„Nagyon örültünk, hogy a Magyar Rákellenes Liga ilyen fontos témában épp minket talált a legmegfelelőbbnek arra, hogy segítségünkkel felhívja a nők figyelmét a petefészekrák veszélyeire. Reméljük, hogy az üzenet eljut a fiatal lányokhoz és az édesanyákhoz egyaránt, akik majd ezáltal felismerik és komolyan veszik a betegség jeleit” – mondta a kampány kapcsán Ördög Nóra, az Angels’ Army egyik ötletgazdája.

A kerekasztal beszélgetés Körtvélyes Éva, újságíró, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnökének személyes történetével kezdődött. Éva az egészségtudatos életmódra nevelés és az emlőrák elleni küzdelem országos kampányában 12 éven át végzett munkájáért most tavasszal kapta meg a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Körtvélyes Éva ez alkalommal mesélt először közönség előtt a petefészekrákkal vívott küzdelméről.

A kötetlen beszélgetés során az Angels’ Army két kitalálója, Ördög Nóra és Törköly Erika az Angels’ Army egészségszakértőjével, Szily Nórával és Kovács Gyöngyivel együtt járta körbe az egészségtudatos élet, a betegség lelki okainak és a gyógyulás lehetséges útjának témakörét.

Forrás: