Ösztrogén a mellrák ellen

Az ösztrogén csökkenti a mellrák kockázatát, mert a hormon képes redukálni a mellrák-őssejtek számát.

A CIC bioGUNE-nél végzett kísérletből kiderült, hogy az ösztrogén csökkentheti a mellrák kialakulásának kockázatát. Ez a hormon képes redukálni a mellrák-őssejtek számát, ami magyarázhatja, miért kevésbé agresszív ez a tumor és következésképp miért jobb a prognózisa is. A kutatás során kombinálták az emberi mintákat és a laboratóriumi sejtvonalakat.

Az ösztrogén egy összetett hormon. Egyfelől szükséges a mell normális kialakulásához és működéséhez, másfelől a rákos sejtek burjánzását idézi elő, ha már megjelent a mellrák, vagyis a daganat egyik kockázati tényezője is.

shutterstock_23447541

Eddig azonban csak keveset, szinte semmit nem lehetett tudni arról, milyen hatást gyakorol az ösztrogén a rákot előidéző sejtekre.

Azt már megállapították, hogy a rákos őssejtek száma összefügg a tumor agresszivitásával. Minél több van belőlük, annál rosszindulatúbb a daganat, és annál rosszabbak a kilátások is a gyógyulásra. „Meglepetésünkre azt tapasztaltuk, hogy az ösztrogén csökkenti a mellrák-őssejtek arányát, ami magyarázza, hogy miért jobb a prognózisa az ösztrogénreceptorokat  beindító daganatoknak. Ezek kevésbé agresszívak, jobban differenciáltak, így a kilátások is jobbak.” – magyarázta Mar a Vivanco, a kutatócsoport vezetője. Az eredmények a  Breast Cancer Research and Treatment című folyóiratban jelentek meg.

Forrás: