Mellrák blokkolás enzimmel

Egérkísérletekben sikeresen előzték meg az emlődaganat átterjedését egy enzim gátlásával brit kutatók.

A Cancer Research című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint az LOXL2 jelű enzim blokkolásával sikerült megelőzni az állatoknál az áttétek képződését.

A megállapításokat közlő brit Rákkutató Intézet munkatársai szerint "fantasztikus gyógyszercélpontra" bukkantak, amelynek nagy valószínűséggel lesz klinikai alkalmazása is. Mint a tanulmányban írják, a rákos halálozások 90 százalékát a tumor szétterjedése, az áttétek okozzák.

Emlődaganatos pácienseket vizsgálva azt találták, hogy a szóban forgó enzim magas szintje összefüggésben volt a rák szétterjedésével és a kisebb túlélési aránnyal.

mellrak25

A kutatók azt is megmutatták, hogy az enzim szerepet játszik abban, hogy a rákos sejtek kiszabaduljanak a tumorból, a mellszövetekből, és belépjenek a véráramba. Ezt követően került sor az állatkísérletekre: egerekben blokkolták a LOXL2 aktivitását különböző vegyületek és antitestek segítségével.

Kiderült, hogy ez megakadályozta a mellrák szétterjedését más szövetekbe. Az enzim kiváló célpont lehet rákgyógyszer kifejlesztésére, és a kutatók úgy vélik, hogy a LOXL2 mennyiségének nyomon követésével olyan tesztet is kidolgozhatnak, mely előre jelzi az áttétképzés valószínűségét.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.