Mell önvizsgálata – segít az okostelefon

Az emlőrák a legtöbb esetben ma már nem jelent végzetes betegséget.

Bár a diagnózis ijesztő, egyre többeknek adatik meg, hogy akár véglegesen meggyógyuljanak ebből a betegségből és továbbra is teljes életet éljenek. A rendszeres szűrés és önvizsgálat, a korai felismerés és a korszerű gyógymódok, különösen az úgynevezett célzott biológiai terápiák új reményt nyújthatnak az érintetteknek.

Magyarországon évente több mint 7000 új emlőrákos esetre derül fény. Ám annak ellenére hogy hazánkban ingyenesen lehet behívóval vagy háziorvosi beutalóval részt venni emlőrák szűrésen, mégis a magyar nők csupán 40-45%-a keresi fel az államilag finanszírozott szűrőállomásokat – az viszont biztató adat, hogy ez az arány 2010 és 2012 között 6 százalékkal emelkedett –  pedig a korai felismerés és az időben megkezdett kezelés életeket menthet.

Ez az arány Nyugat-Európa egyes országaiban közel 80 százalék, és ez a látványos különbség nem csak a statisztikában mutatkozik meg, hanem e társadalmak egészségügyi állapotában is.

mellvizsgalat2

Molekuláris diagnosztikával ma már kiválaszthatók az emlőrákos betegek közül azok, akik esetében a megfelelő életminőséget biztosító célzott biológiai gyógyszerek sikerrel alkalmazhatók. Ezen terápiák segítségével emlőrákos betegek bizonyos alcsoportjaiban korábban nem látott túlélési eredmények érhetők el akár kemoterápiás kezelésben még nem részesült, akár korábbi kezelésen már átesett betegek esetében.

A biológiai gyógyszerek sok esetben lényegesen meghosszabbíthatják a rákos betegek életét, és az esetek egy részében végső gyógyulás is elérhető velük, megfelelő életminőség mellett.

Ugyanakkor sajnos az sem biztos, hogy minden nő időben jut el a szűrésre, pedig  az emlő kóros elváltozásait időben felismerve a mellrák az esetek többségében gyógyítható. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni az önvizsgálat fontosságát. A havonta egyszer, megfelelően elvégzett önvizsgálat elengedhetetlen minden nő számára, már a késő tinédzserkortól kezdődően.

A szűrésre nem járó nők az emlődaganatok 70-80 százalékát saját maguk fedezik fel, ugyanakkor az önvizsgálatot végzők között kisebb arányban fordul elő előrehaladott megbetegedés, hiszen ekkor nagyobb az esély arra, hogy az elváltozást még a kezdeti stádiumban felfedezzék.

mellrak5 mellrak5 shutterstock_70115122

Az Egészség Hídja Összefogás mára hagyománnyá vált sétáján került bemutatásra az az okostelefon alkalmazás, melynek célja, hogy segítséget nyújtson a rendszeres és megfelelően elvégzett önvizsgálathoz.

Az applikáció megmutatja az önvizsgálat helyes módszerét (valós fényképekkel), havonta emlékeztet a vizsgálat idejére – amelyet javasolt mindig ugyanazon a napon elvégezni, ciklus esetén ez a menstruáció kezdetét követő 7. – 10. nap – és rögzíti a lehetséges elváltozásokat, melyeket később is nyomon lehet követni. Továbbá hasznos információkat tartalmazó weboldalak is elérhetők innen.

Az alkalmazás a Magyar Onkológiai Társaság és a Magyar Rákellenes Liga ajánlásával, a Roche Magyarország Kft. támogatásával vált elérhetővé magyar nyelven is.

Az applikáció 2012. október 28.-tól már elérhető okostelefonokról az AppStore-ban (Iphone használóknak) és a Play Áruházban (Android felhasználóknak), a keresőbe csak a „BreastTest” nevet kell beírni.

Forrás: