Megszorítások: rákos betegeken kezdenék a spórolást?

Korábban szakmai alapon már döntöttek arról, melyik rákellenes gyógyszereket kaphatják meg a magyar rákbetegek, most viszont az állam megvonná a támogatást a rákgyógyszerek egy részétől, ezzel rontva az érintett daganatos betegek életkilátásait – figyelmeztet a Gyógyulj Velünk Egyesület.

A jövőben a tüdőrákos, a vastagbélrákos, a prosztatarákos és a melanoma bőrdaganatos betegek egy része számára nem az orvos választhatná ki melyik terápia lenne a legelőnyösebb, hanem a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) árverseny alapján jelölné ki a gyógyszert, amivel meg kell kezdeni a kezelést – derül ki egy október 6-án közzétett közbeszerzési kiírásból, amelynek tervezete ellen már több betegszervezet tiltakozott.

rak

Több betegségtípusban, ahol korábban kettő, három vagy négy daganatellenes terápia közül választhatta ki a kezelőorvos a betegének leginkább megfelelőnek tartott terápiát, ott ezután kötelezően meghatároznák, melyik gyógyszerrel lehet megkezdeni a kezelést. Elfogadhatatlan, hogy ezentúl ne az orvosok döntsenek szakmai alapon, ahogyan eddig! Elfogadhatatlan, hogy a beteg ne szólhasson bele abba, hogy a súlyos mellékhatások közül melyik terápia nehézségeit képes elviselni! Elfogadhatatlan és érthetetlen, ami történik!” – szögezi le Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.

„A társadalombiztosítás az elmúlt években elérhetővé tette a hazai rákbetegeknek az érintett kezeléseket, hiszen meggyőződtek az adott rákgyógyszerek hasznosságáról, költséghatékonyságáról, most mégis el akarják venni ezek egy részét. Ezerféle módon spórolhatna az állam, nem fogadjuk el, hogy a rák gyógyítási esélyeinek rontása legyen a módszer!” – jelenti ki Kalotay Gábor.

A Gyógyulj Velünk Egyesület még mindig bízik abban, hogy a kormányzat felülbírálja a tervezetet, s nem vesznek el olyan lehetőségeket a magyar rákbetegektől, amelyeket eddig a döntéshozók is indokoltnak láttak biztosítani.

Forrás: https://napidoktor.hu/index