Magyarországon felforrt a rákvonal

„Felesleges milliárdokat ölni abba, hogy megtaláljuk a rák ellenszerét, a betegség ugyanis  az egyik legkegyesebb halálnem. Ezért nincs is értelme keresni a rák ellenszerét” – ezt és hasonló gondolatokat tett közzé a minap a világhálón dr. Richard Smith, a Warwick Egyetem tiszteletbeli professzora, a British Medical Journal korábbi szerkesztője.

Az ismert szakember meglepő kijelentését azzal indokolta, hogy szerinte a rákbetegség az egyetlen, ami elég időt ad a betegeknek arra, hogy felkészüljenek a halálra, hogy elrendezzék dolgaikat és, hogy elköszönjenek szeretteiktől.

Az angol orvos szakértő által közölt vélekedések a rákról kivágták a biztosítékot nemcsak a hazájában, hanem az egész világon. Magyarországon az egyik ismert rákvonal, a telefonos zöld szám tárcsázói, betegek, hozzátartozók, gyógyítók fejezik ki elítélő véleményüket a szkeptikus, sokak szerint antihumánus gondolatokról. A megjelent írást egyesek egyenesen az orvos marketing kategóriájába sorolják és provokációnak vélik. A magyarországi rákvonal, a telefonos zöld szám létrehozói és működtetői felháborodott és tiltakozó véleményekről számolnak be, nem rejtve saját elítélő állásfoglalásukat a brit vélekedésről.

A Dr. Szántó János professzor közreműködésével működő,  ingyenesen hívható telefonszám közvetítésével az onkológiai szakterület elismert szakemberét is el lehet érni, ahol a beteg vagy a hozzátartozója tájékozódhat és segítséget kaphat. A rák diagnosztizálása után gyakori, hogy a beteg és hozzátartozói teljesen kétségbe esnek, hirtelen azt sem tudják, mihez fogjanak. Az ingyenesen hívható információs vonal megkönnyíti az érintettek helyzetét, legyen szó az első lépésekről, a kemoterápia mellékhatásainak enyhítéséről, vagy a lehetséges kezelések megbeszéléséről.

telefon

Orvosprofesszorként számomra a legnagyobb boldogság a sok egykori rákbetegeket látni, azokról hallani, akik ma már csak egy rossz álomként tekintenek vissza a sok-sok évvel ezelőtt történtekre. Megnyugtató emberi érzés felidézni azokat az eseteket is, amikor ugyan csodát nem tudtam  tenni, de sikerült meghosszabbítani, jobbá tenni a súlyos betegek életét –  mondja  az onkológia neves szakembere, akinek nemcsak a orvos szakmai tapasztalata tiszteletre méltó, hanem  személyesen is átélte a rettegett kór egyes fázisait.

Világszerte jellemző, hogy az érintettek és családtagjaik  több szem többet lát alapon, egy úgynevezett második orvosi  szakvélemény megismerését is fontosnak tarják. Szükségesnek érzik a lehetséges kezelési variációknak nyugodt körülmények között történő részletes átbeszélését. Ilyenkor a második szakvéleményt megfogalmazó orvos átnézi az összes korábbi vizsgálati dokumentumot, és ha szükségesnek látja, konzultál az eredeti diagnózist és terápiás tervet elkészítő orvosokkal. Ezt követően személyes találkozó keretében összegzi véleményét, tanácsait.

telefonál

„A mai komplex onkológiai kezelések mellett a daganat közel sem egyenlő a halállal. A negyvenéves onkológiai gyakorlat, a huszonegy éves vezetői múlt azt mondatja velem, hogy a beteg kellő szervezettség esetében nincs egyedül, helyzete sosem lehet reménytelen –hangsúlyozza Szántó János professzor, aki szerint elsődlegesen a beteget, nem pedig a betegséget érdemes a gyógyítás fókuszába állítani.

A magyar telefonos orvosi segítség – zöldszám a daganatos betegekért továbbra is elérhető, várják a rákbetegek és hozzátartozóik hívását, amely ingyenes:   06 80/296-800

További részletek: http://www.orvosikozpont.hu/onkologiai-tanacsadasbetegvezetes/

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.