Gyakoribb lett a szájrák?

,,Magyarországon a férfiak körében, a szájüregi rák a harmadik leggyakoribb halálok, s ezzel itt a legrosszabb a helyzet az Európai Unió tagállamai közül.” – mondta Redl Pál tanszékvezető egyetemi docens, a XV. Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Kongresszus szervezőbizottságának elnöke a közelmúltban Debrecenben.

,,A megbetegedések száma az elmúlt 35 évben megötszöröződött, kiváltó oka pedig elsődlegesen a dohányzás és az alkoholfogyasztás." – adta hírül a kongresszus nyitónapjának szünetében tartott sajtótájékoztatón elhangzottakat az MTI.

Redl Pál elmondta: a három napos tudományos rendezvényen, a szakemberek megvitatják az arc- és állcsontsebészet aktuális kérdéseit, áttekintik a traumatológia, az onkológia, a helyreállító sebészet, valamint az implantológia legújabb eredményeit, a határterületi szakmák közül pedig az idegsebészeti együttműködés lehetőségeit veszik számba.

jtcn3eee3

A kongresszusra Ausztriából, Németországból, Romániából, Olaszországból, Ukrajnából, Egyiptomból és Izraelből is érkeztek szakemberek. Paragh György egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke a kongresszus megnyitóján elmondta: az integrált gyermek fej-nyaksebészeti ellátás sokat fejlődött a DEOEC-ben.

,,A 11,8 milliárd forintból, az Európai Unió támogatásával megvalósuló debreceni egészségközpont fejlesztési projekt részeként, megteremtették a fogyatékossággal élő gyermekek fogászati, fej-nyaksebészeti, arc-állcsontsebészeti ellátásának infrastrukturális feltételeit, létrehozták a gyermekek ellátására szakosodott, arc-állcsont és szájsebészeti egységet, ami lehetőséget ad a különböző veleszületett és szerzett rendellenességek regionális, és országos ellátásának javítására,illetve  új eljárások bevezetésére." – mondta a centrumelnök.

Forrás: