Együtt jár a szívritmuszavar és a rák?

Noha a tudósok találtak összefüggést a kettő között, még nem teljesen bizonyított, hogy a szívritmuszavar és a rák valóban kéz a kézben jár. De hogyan jutottak erre a következtetésre?

Az a hölgyek, akik egy gyakori szívritmuszavarral küzdenek, nagyobb kockázatnak vannak kitéve a rák kialakulása szempontjából, különös tekintettel a vastagbélrákra – állítja az új tanulmány.

„Igen jelentős kapcsolatot találtunk a pitvarfibrilláció és a rák között – mondta el Dr. David Conen, a Bázeli Egyetemi Kórház vezető kutatója. – Ugyanakkor a tanulmány nem bizonyítja, hogy ez a szívritmuszavar rákot okoz, csupán azt állíthatjuk, hogy van összefüggés.”

A kutatócsoport közel 35 ezer nő egészségét követte nyomon 20 évig, s azoknak, akiknél pitvarfibrilláció jelentkezett, 60 százalékkal nagyobb esélyük volt a rák dianózisára. Az összefüggés oka lehet a valós kapcsolat a szívritmuszavar és rák között, bár ez kevésbé valószínű, mint azoknál, akiknek mindkét állapot kialakulására nagy az esélyük, beleértve a dohányosokat és az elhízott embereket.

A férfiaknál valószínűleg ugyanakkora a rizikó, noha a tanulmány a nőket vizsgálta. „Nincs ok arra, hogy az ellenezőjét feltételezzük” – fogalmazott Dr. Conen.

Az orvos szerint a legegyszerűbb módja a kockázat csökkentésének a szívritmuszavar és rák esetében is az, ha nem dohányzunk, lefogyunk és sokat mozgunk. Ugyanis amennyiben csökkentjük a rizikófaktorokat, úgy a rák kockázata is mérséklődik.

A tanulmányban részt vevő hölgyek életkora egyébként 45 év vagy efölötti volt, s a Női Egészség Tanulmány részeként követték őket. A kezdetekkor egyikük sem szenvedett semmilyen szívproblémában, rákosak sem voltak. 1993 és 2013 közötti időszakban figyelték az egészségük alakulását.

A követés ideje alatt a nők 4 százalékánál alakult ki pitvarfibrilláció és nagyjából 15 százalékukat diagnosztizálták rákkal.

szív

Így Conen csapata megállapította, hogy ez a szívritmuszavar a rák jelentkezése szempontjából jelentős kockázat, még ha egyéb rizikófaktorokat számításba vettek is. S miután kialakult a pitvarfibrilláció, az első három hónap tűnt a legveszélyesebbnek – de hosszú távon ugyanúgy fennállt, s a megnövekedett esély a rák miatti elhalálozásra ugyancsak látható volt.

A kutatók kifejezetten a tüdő-, mell- és vastagbélrákot nézték, a legerősebb összefüggés a szívritmuszavar és a vastagbélrák között volt kimutatható. Ezzel szemben a nők körében, akiknél kialakult a rák, annak rizikója, hogy jelentkezik pitvarfibrilláció is, csak az első 3 hónapban volt megfigyelhető.

Sajnos, a pitvarfibrilláció igen gyakori probléma – a legsűrűbben előforduló szívritmuszavar és rák mellett  a stroke megnövekedett esélyével és más szívbajokkal is összefüggésbe hozható. Világszerte legalább 33 millió embert érint.

Forrás: Adrina - napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.