Célegyenesben a méhnyakrák elleni harc

Magyarországon ez év őszén szerezhet először egy teljes korosztály védettséget a 45 év alatti nők második leggyakoribb daganatos megbetegedése, a méhnyakrák ellen. A védőoltást a Nemzeti Oltási Programban első alkalommal azok a lányok kaphatják meg ingyenesen, akik betöltötték a 12. életévüket, és az általános iskola 7. osztályát a 2014/2015-ös tanévben végzik. Ahhoz, hogy a védettség kialakuljon, két oltás szükséges 6 hónap különbséggel, a vakcina igényléséhez pedig csupán egy iskolai nyilatkozatot kell kitölteniük a szülőknek 2014. szeptember 15-éig.

Európában minden 18. percben meghal egy nő méhnyakrákban, Magyarországon pedig évente közel félezer áldozatot követel a gyilkos kór annak ellenére, hogy a méhnyakrák védőoltással megelőzhető, sőt a szűrővizsgálattal időben felfedezett betegség gyógyítható.

A hazánkban a méhnyakrák elleni védőoltást első alkalommal az a közel 47 ezer lány kaphatja meg ingyenesen, akik a 12. életévüket betöltötték, és az általános iskola 7. osztályát a 2014/2015-ös tanévben végzik.

rák

A védettség kialakulásához két oltás szükséges 6 hónap különbséggel. Az ingyenes vakcina első adagját 2014 októberében a felkarba adja be az iskolaorvos, a második oltás pedig 2015 tavaszán válik majd aktuálissá.

Lényeges információ, hogy a szigorú minőségbiztosítási és technológiai követelmények betartásával Belgiumban gyártott méhnyakrák elleni vakcina, amely a Nemzeti Védőoltási Programba bekerült, világszerte az egyik legmagasabb hatásfokú védelmet nyújtó készítmény. A kizárólag nőknek kifejlesztett oltóanyag már 9 éves kortól adható, és 15 éves korig mindössze két oltással magas szintű védelmet alakít ki a méhnyakrák ellen. 15 éves kor felett 3 adag védőoltásra van szükség.

Az oltás időzítése is fontos, hiszen a vakcina akkor a leghatásosabb, ha a lányok a szexuális életük megkezdése előtt megkapják, hiszen ekkor még szinte biztosan nem fertőzöttek HPV-vel (humán papillomavírus), és az immunrendszerük is ekkor reagál a legjobban az oltóanyagra. Azonban az aktív szexuális életet élő idősebb nők számára is ajánlott az oltás beadatása függetlenül attól, hogy monogám kapcsolatban élnek vagy sem.

 „A Nemzeti Védőoltási Programban most ingyenesen elérhető vakcina ideális megoldás azoknak a lányoknak, akik közel teljes körű védelmet szeretnének a méhnyakrák ellen. Ez a méhnyakrák elleni oltóanyag ugyanis 93,2%-ban véd a betegség ellen függetlenül attól, hogy melyik típusú HPV (humán papillomavírus) okozza a megbetegedést” – mutat rá dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont járványügyi főorvosa.

védőoltás

A tinédzserek méhnyakrák elleni védőoltásával kapcsolatos tájékoztatásról az iskolában a védőnő, illetve az iskolaorvos gondoskodik, de az idei tanév első szülői értekezletén minden érintett gyermek szülei írásos tájékoztató csomagot kapnak, mely a vakcina igényléséhez szükséges szülői nyilatkozatot is tartalmazza.

Ezt a nyilatkozatot kitöltve és aláírva legkésőbb 2014. szeptember 15-éig kell visszajuttatni az iskolákba azért, hogy az állami programban ingyenes vakcinára jogosult lányok a kijelölt időpontban rendben megkapják a védőoltást, és ezzel időben védelmet szerezzenek a súlyos betegséggel szemben. A 8. osztályos lányok bár nem részesülnek az ingyenes védőoltásban, esetükben még a 15 éves születésnapjuk előtt két oltással megelőzhetik a méhnyakrákot.

Béres Zsuzsanna elmondta: a lányos édesanyáknak kettős feladat jut a méhnyakrák elleni harcban. Egyrészt gondoskodniuk kell saját egészségük megóvásáról, másrészt tinédzser lányuk egészségéért is felelősek. A tizenéves korban, még az aktív nemi élet megkezdése előtt beadott védőoltás hosszú távú védettséget alakít ki a lányok számára a legmagasabb rizikóval rendelkező HPV-fertőzés ellen.

rák ellenőrzés

A méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 év alatti nőknél. Statisztikák szerint a lányok és a nők 80%-a lesz fertőzött életében legalább egyszer HPV-vel, a leánygyermeket nevelő szülőknek mégis csak mindössze 41%-a tudja, hogy bárki veszélyeztetett lehet, mivel a méhnyakrákot egy vírusfertőzés (HPV) okozza. A betegség súlyos következményeivel sincsenek tisztában. Többek között azzal, hogy a méhnyakrákból meggyógyult betegeknek nagy eséllyel nem lehet többé gyermekük, az egyéb kezelések – kemo- és sugárterápia – testi-lelki hatásairól már nem is beszélve. Ugyanakkor bíztatóak azon legutóbbi statisztikai adatok, miszerint a magyar szülők háromnegyede azonnal beoltatná a gyermekét.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.