Alkohol és nyelőcsőrák

Egy tanulmány szerint nincs kapcsolat a nagymértékű alkoholfogyasztás és a nyelőcsőrák között.

A Gut folyóiratban közétett új tanulmány szerint a nagymértékű alkoholfogyasztás nem növeli a nyelőcsőrák kialakulásának kockázatát. A nyelőcsőrák a hatodik leggyakoribb daganatos halálok világszerte, amely két fő típusban jelentkezik: pikkelysejtes karcinómaként illetve adenokarcinómaként. Míg azonban a nyelőcső adenokarcinómás esetek száma az elmúlt három évtizedben számos nyugati országban nőtt, a pikkelysejtes karcinóma visszaesett.

A pikkelysejtes változat erőteljes összefüggésben áll az alkoholfogyasztással. A szerzők tizenegy nemzetközi tanulmány adatait vizsgálták, amelyek összesen 15 ezer résztvevőt és 4600 esetet érintettek.

shutterstock_26938507

A vizsgálat azt mutatta, hogy a nagy mennyiségű, vagyis a napi legalább hét egységnyi alkoholt fogyasztókban 9,5-szer nagyobb valószínűséggel jelentkezett a nyelőcső pikkelysejtes karcinómája, mint az alkoholt nem fogyasztókban.

A kutatók ugyanakkor nem találtak arra utaló bizonyítékot, amely összefüggést mutatna az alkoholfogyasztás mértéke és bármelyik típusú nyelőcsőrák kockázata között. Ráadásul a kevés, vagyis napi fél vagy egy egységnyi alkoholt fogyasztók esetében alacsonyabb volt a nyelőcsőrák kockázata, mint azokban, akik egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt, bár az alacsony alkoholfogyasztás egyszerűen az egészséges életmód más tényezőit is jelezheti.

Forrás: