15 rák-előrejelző, amit a férfiak nem ignorálhatnak!

Lehet, hogy alapvetően egészségesen táplálkozunk és több napot edzünk is a héten – ám a legtöbb férfihoz hasonlóan nincs ínyünkre az orvos meglátogatása. Ez akár tragikus lehet, ha nem figyelünk oda a rákos megbetegedések korai jeleire!

A rákos megbetegedések olykor szinte a semmiből támadnak. Mindenki hallhatott már arról: ahhoz, hogy eséllyel harcoljunk a rák ellen, korai szakaszában kell a kórt felfedezni. Komoly gondot jelent, hogy a figyelmeztető jelek a rák több típusa esetében igen enyhék, nem jellemző, hogy idejében felfigyelünk ezekre.

Lássuk azt a 15 jelet, tünetet, melyek számunkra árulkodóak lehetnek. Egyeseket komolyabban köthetjük a rákhoz, de nem árt, ha tudunk mindegyikről!

1.Vizelés közbeni probléma: számos férfinak akadnak gondjai a vizeletürítés kapcsán, ahogy idősödik. Ilyenek például, hogy gyakran kell vizelnie, különösen éjjel; csöpögést, szivárgást tapasztal, sürgősen ki kell mennie; problémája van azzal, hogy egyáltalán elkezdjen vizelni, és ha sikerül is, csak gyenge sugárban jön a vizelet.

A prosztata megnagyobbodása okozza a legtöbb ilyen panaszt, de a prosztatarák is oka lehet. Mindenképp orvoshoz kell fordulni – a vizsgálat igazolhatja a prosztata-megnagyobbodást és a doktor vérvizsgálatot is javasolhat.

2.Változások a herékben: ha csomót észlelünk a herékben, esetleg úgy érezzük, mintha súlyosabb lenne, azonnal nézessük meg orvossal. A prosztatarák lassan fejlődik, ám a hererák szinte egyik napról a másikra jelentkezhet. A doktor fizikai- és vérvizsgálatot végez illetve ultrahanggal ellenőrzi a kérdéses területet.

3.Vér a székletben és a vizeletben: ezek a húgyhólyag rák, a vese rák vagy a vastagbélrák jelei lehetnek. Bármilyen, nem normális vérzéssel kapcsolatban fel kell keresni az orvost, még ha más tüneteink nincsenek is. Noha lehet más gond is, nemcsak rák, így pl. aranyér vagy húgyúti fertőzés, nagyon fontos, hogy az okot feltárják és kezeljék.

vér

4.Változások a bőrön: amennyiben egy anyajegy, egy szemölcs megjelenésében, méretében, színében, alakjában változás következik be, menjünk orvoshoz, amilyen hamar csak lehet! Az új vagy megváltozott foltok a bőrrák jelei. Vizsgálatra van szükségünk, valószínűleg biopsziára is, mellyel tesztelhető egy kis darab szövet. Bőrrák esetén nagyon sokat számít az idő!

5.Változások a nyirokcsomókban: a duzzadt nyirokcsomók, ezek a babformájú mirigyek a nyakon, a hónaljban és egyéb helyeken találhatók meg, általában azt jelzik, valami szokatlan történik a testben. Sokszor annak a jelei, hogy az immunrendszer harcol a megfázás ellen, ám egyes rákfajták is változást okozhatnak a nyirokcsomókban. Ellenőriztessük az orvossal, ha a duzzanat 2-4 héten belül sem vonul vissza.

6.Nyelési nehézségek: van, akinél időről-időre előfordul, ám ha nem múlik el, sőt, a nyelési nehézséghez fogyás és hányás is kapcsolódik, torokrák vagy gyomorrák jöhet szóba. Az orvos torok- illetve kontrasztanyagos röntgen vizsgálatot fog végezni, hogy kiderüljön, mi is a probléma.

7.Gyomorégés: a gyomorégést ki lehet küszöbölni a legtöbb esetben az evési- és ivási szokások megváltoztatásával, valamint a stressz szint csökkentésével. Ha ez nem segít, az orvossal kell megbeszélnünk a tüneteket. A nem távozó gyomorégés sajnos, főleg, ha súlyosbodik, gyomor- vagy torokrákra utalhat.

shutterstock_134462588

8.Változások a szájon: amennyiben dohányzunk vagy dohányt rágunk, nagyobb a szájrák kockázata. Nézzük meg, nincsenek-e fehér vagy piros foltok a száj belső részén illetve az ajkakon. Beszéljünk orvosunkkal vagy fogorvosunkkal, aki fényt deríthet az okokra.

9.Fogyás, anélkül, hogy diétáznánk: elkezdett lötyögni rajtunk a nadrágunk? Soványabbak vagyunk, mint voltunk, annak ellenére, hogy nem váltottunk étrendet és nem kezdtünk fokozott testmozgásba? Oka lehet a stressz vagy pajzsmirigy probléma is, ám ha 5 kilót vagy ennél többet veszítünk anélkül, hogy tettünk volna érte valamit, az nem normális. A nem kívánt fogyás jele lehet a hasnyálmirigy ráknak, a gyomorráknak, a tüdőráknak. Az orvos vérképpel, CT-vel és egyéb vizsgálattal élhet, hogy kiderüljön a probléma oka.

10.Láz: a láz általában nem rossz dolog – azt jelzi, hogy a szervezet harcol egy fertőzés ellen. De ha nem múlik el és még csak magyarázata sincs, sajnos az leukémiára vagy egyéb vérrákra utalhat. Orvosuknak át kell néznie kórtörténetünket és vizsgálatokat kell végeznie, hogy végére járjon az dolognak.

11.Emlőváltozások: a férfiak hajlamosak figyelmen kívül hagyni az emlő csomókat, mivel úgy vélik, a mellrák elsősorban női betegség. Csakhogy az emlőrákok 1 százaléka férfiaknál fordul elő és általában későn diagnosztizálják. Ne adjunk esélyt, hogy túl késő legyen! Ellenőriztessük magunkat az orvossal.

12.Fáradtság: a rák több típusa „csontig hatoló” fáradtságot produkál, mely sosem lesz jobb, mindegy, mennyit pihenünk. Ez az érzés más, mint a kimerültség egy fárasztó hét vagy kimerítő tevékenység után. Ha a fáradtság mindennapjainkat is tönkreteszi, mindenképp beszélnünk kell orvossal, hogy kiderüljön az ok!

fáradtság

13.Köhögés: akik nem dohányoznak, azoknál a makacs köhögés többnyire nem a rák jele. A köhögés legtöbbször 3-4 héten belül elmúlik, ám ha nem így van, sőt, légszomj jelentkezik, esetleg vért köhögünk fel – azonnal orvoshoz kell fordulnunk (főleg ha dohányosok vagyunk). A köhögés a tüdőrák leggyakoribb jele. A doktor meg tudja állapítani, hogy valamilyen fertőzésről vagy pedig rákról van-e szó.

14.Fájdalom: a rák kezdetben nem okoz fájdalmat – ugyanakkor, ha több mint egy hónapja megmagyarázhatatlan fájdalmat érzékelünk, ne viseljük el mosolyogva. A folyamatos fájdalom számos ráktípust jelezhet, különösen azokat, amelyek már továbbterjedtek a szervezetben…

15.Hasi fájdalom és depresszió: ritka, de a depresszió, gyomorfájdalommal kísérve  hasnyálmirigyrákra utalhat. Kell-e aggódnunk? Ha a családban volt már ilyen rákos eset, akkor nagyobb a betegség valószínűsége. Mindenesetre orvoshoz kell fordulnunk, hogy kiderüljön, miről is van szó!

Forrás: Adrina – Napidoktor.hu

Forrás: