Mr. Alkohol és a tinik

A szülő rémálma válik valóra, ha kiderül, hogy gyermeke kamasz létére rákapott és rászokott az alkoholra. Az alkoholizmus, ahogy az elhízás is, hazánkban népbetegséggé vált. Annak ellenére, hogy az alkoholfogyasztás törvényileg szabályozott, a szesz rabjává nem csak a felnőttek, de egyre gyakrabban tinik is válnak, viszont fontos különbséget tenni a túlzott alkoholfogyasztás és az alkoholizmus között!

A felnőttkor küszöbén álló fiatalok esetében az előbbi jelenti a komoly társadalmi problémát. Ebben az esetben alkalmanként – ami jelenthet akár heti 2-3 alkalmat is– sikerül lerészegednie a kamasznak. Az alkoholfogyasztással és függőséggel kapcsolatban végzett tanulmányok szerint azok, akik már egészen fiatalon, 15 éves koruk előtt inni kezdenek, többnyire függővé válnak, és ez ettől kezdve lényegesen befolyásolja őket az életük további részében.

A csábítás kora

Az első komoly veszély, amikor a kamasz túlzottan rákaphat az alkohol ízére, a szülői háztól elkerülve, a főiskolai évek alatt jelentkezik. A hirtelen rászakadt önállóság könnyedén csap át rossz irányba. A szemeszter közben, a hétköznapokra eső egyetemi bulikat nem csak kihagyni tilos, de józanul megjelenni is. Így az alkalmi bulik, akárcsak az ivás, rendszeressé válnak, a gond viszont túl későn realizálódik a környezet számára. A szülőnek szinte lehetetlen észrevenni, hiszen ritkán látja a gyermekét.

Nehéz periódus

Ezzel szemben más kamasznál nem a laza hétköznapok, hanem a bennük felhalmozódó negatív élmények hatását próbálják kiküszöbölni azzal, hogy egyre gyakrabban néznek a pohár fenekére. A családi-, lelki- vagy a tinikorban megoldhatatlannak tűnő nehézségekre egyeseknek ez jelenti a biztos megoldást. Ilyen esetben a megváltozott viselkedésben gyakran felfedezhetőek az árulkodó jelek.

pia

Az alkoholizmus jelei

A túlzott és mértéktelen alkoholfogyasztás és a függőség között vékony határvonal húzódik: alkoholizmusról beszélünk, ha az alkohol mind a fizikai, mind a mentális funkciók roncsolását idézi elő, és bár ennek a negatív hatásnak a személy tudatában van, mégsem képes ellenállni. Testük függővé válik, s emiatt elvonási tünetek jelentkeznek, ha nem kapja meg a szervezet a minimális alkoholadagot, amiből egyre többre van szüksége ahhoz, hogy ugyanazt a hatást érje el.

Árulkodó jelek

A szülő tisztában van azzal, milyen a gyermeke normális, megszokott viselkedése. Ha ettől eltérő jeleket tapasztal, érdemes gyanakodni, főleg ha ezek együttesen jelentkeznek. Ilyen lehet a gyorsan romló iskolai teljesítmény, az elvonulás vagy gyakori egyedüllét, folyamatos fáradtság és alvászavar.

Súlyosabb jelek, ha nem tud elszámolni bizonyos időszakokkal, amik az alkohol miatt estek ki. A tagadás a legveszélyesebb és legbiztosabb jel, hiszen a probléma nyilvánvaló, de a tini nem hajlandó elfogadni ezt, így a szülő is nehezen tud segíteni.

Megoldás

Ha az alkoholizmus gyanúja felmerül egy tini esetében, még tiltakozása ellenére is mielőbb szakember segítségét kell kérni! Nem csak fizikailag, mentálisan is kezelésre van szüksége a fiatalnak, így gyakran pszichológus segít feltárni a probléma gyökerét. Bár az életét az alkohol lényegesen módosítja, a nagyobb problémák megelőzése lehetséges!

Forrás: