Mitől lesz egy kamasz rizikós szexelő?

A kamaszok, akik az önmegtartóztatást választják, vagy túl sokáig halogatják a szexet, a későbbiekben könnyebben belemehetnek kockázatos együttlétekbe, állítja egy tanulmány. A szüzesség késői őrizgetése a kutatók szerint sok tényezőnek köszönhető, beleértve a genetikát és a környezetet.

Utóbbiak nagyobb szerepet játszanak a szex halogatásában, amely végül oda vezethet, hogy a fiatal felnőtt végül fűvel-fával lefekszik. Ez a két tényező befolyásoló lehet tehát, de nem okozója a későbbi, kockázatos szexnek.

A kutatók felhívják a figyelmet: nem az a lényeges a rizikós szex szempontjából, hogy késleltette-e vagy sem valaki az első szexuális élményét, hanem az, hogy a kockázatvállaló kamasz a későbbiekben nagyobb eséllyel szexel több emberrel, gyakran váltogatja partnereit, alkoholt és kábítószert használ a szexuális aktus idején, és védekezés nélkül is képes szeretkezni.

A tanulmányhoz – amely a Psychological Science című lapban jelent meg -, a dél-floridai egyetem ezer ikerpár szokásait vette figyelembe, voltak közöttük egypetéjűek- és kétpetéjűek is. Marina A. Bornovalova vezetésével készült tanulmányban 11 éves koruk óta követték a testvérek szokásait nyomon.

kockazatos_001

Az ikreknek adott kérdésekben biológiai, pszichikai, szociális tényezők is szerepeltek, még a baráti kapcsolataik is. 24 éves korukban szexuális életükről kérdezték őket, arról is, mennyire kockázatvállalók a szexben.

Egy testvérpár volt, aki 16 évesen vagy ennél fiatalabb korban próbálta ki a szexet, a többiek nem: az ő kockázatvállalásuk a szex terén megegyezett egymással. Ez azt sugallja, hogy a genetikai tényezők kombinációja – akárcsak az impulzív viselkedés, a környezeti hatások, mint például jómódban vagy szegénységben élni -, kapcsolódhatnak a felnőttkori, kockázatvállaló szexhez.

genetika, az élettapasztalat is befolyásolja azonban, hogy valaki fiatalon belemegy-e a szexbe, és hogy később mennyire lesz rizikós a szexuális élete.

A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy a korai szex depresszióhoz, negatív iskolai teljesítményhez vezethet, egyebek mellett. ,,Ha célunk az, hogy a szexuális kockázatvállalást csökkentsük, másra is koncentrálnunk kell! Bármi is okozza konkrétan a rizikóvállalást, nem a korán kezdett szexuális élet az.” – véli Marina A. Bornovalova.

Forrás: