Legyen biztonságos a szex! – már serdülőként is

Szembe kell nézni a ténnyel, hogy a mai gyerekek gyorsabban fejlődnek testileg, ezt nevezi az orvostudomány akcelerációnak.

Sokan úgy gondolják, hogy a mai fiatalok túl korán viselkednek felnőttként, például túlságosan hamar, éretlenül kezdik meg a szexuális életüket, ami a jövőjük szempontjából nem kevés kockázattal jár.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy mentálisan is készek a testi szerelemre és az ezzel kapcsolatos felelősségvállalásra.

Sajnos a fiatalok többsége még nem eléggé tájékozott a szexualitással és a fogamzásgátlással kapcsolatosan, amikor úgy érzik eljött az idő. Ráadásul a kamaszok nehezen kérnek tanácsot a szüleiktől vagy más felnőttektől, inkább egymáshoz fordulnak gondjaikkal. A félinformációik terjesztése pedig többet árt, mint használ.7389A szülők sajnos nem sokat tehetnek ez ügyben, hiszen gyermekük tipikusan abban a korban van, amikor nem törődik a véleményükkel. Egyetlen esélyünk, ha pici korától fogva nagyon-nagyon erősen bizalmas kapcsolatot tudunk kialakítani szemünk fényével és ha rendkívül erősen odafigyelünk mindenre amit csemeténk mond, tesz vagy nem tesz. Legyünk nyitottak, mert a kamaszkori terhességek egyik fő oka, hogy nehezen jutnak hozzá a fogamzásgátló eszközökhöz.

A felnőtt kapcsolatokban is nagy kérdés, hogy milyen jellegű fogamzásgátló módszert használjunk, a kamaszoknál ez különösen nehéz kérdés. Mivel többségük csak alkalomszerűen él nemi életet, ezért legtöbbször felesleges rendszeresen szedniük a tablettákat. Elméletileg ez lenne a legbiztonságosabb megoldás, bár a kamaszlányok sajnos nem tudnak eléggé odafigyelni arra, hogy mindennap és adott időpontban vegyék be a gyógyszerüket.7390Sokan félnek a mellékhatásoktól, hogy meghízhatnak vagy esetleg szőrösebbek lesznek, mint korábban, viszont létezik már kifejezetten kamaszok számára kifejlesztett gyógyszer, ami megszünteti a pattanásokat.

A rendszertelen nemi életre tekintettel elvileg jó megoldás az eseményutáni tabletta, de ezt havonta maximum kétszer lehet használni és nem túl egyszerű a használata sem. Elméletileg a gumióvszer lenne a leghasznosabb megoldás, mert a nemi betegségek ellen is véd amellett, hogy megakadályozza a nem kívánt terhességet. Sajnos azonban a kamasz fiúk jelentős része nem tudja megfelelően használni az óvszert, ezért viszonylag gyakran történnek balesetek.

Mindezek alapján egyértelmű, hogy a fiataloknak lényegesen több információra, segítségre lenne szükségük, hogy elkerüljék azt a tragédiát, amit nem kívánt terhességnek, spontán vagy művi abortusznak, esetleg lányanyaságnak neveznek.

Forrás: