Közellenségünk a pattanás 2013-05-30 Lázadók 1 Kommentelés Megosztás: Tweet Mindenek előtt tisztázzuk, hogy mi is az akne, illetve mit tehetünk ellene! A helyes bőrápolás szabályairól és néhány meglepő érdekességről is beszámolunk. Mi is az az akne? A közönséges akne (acne vulgaris), amit a köznyelvben helytelenül csak pattanásnak neveznek, nem csak a tizenévesek problémája. Gyakorlatilag minden korosztályt érinthet, hiszen a 10 és 40 év közöttiek bőrét egyaránt megtámadhatja. Az sem ritka, ha a 20-as éveik közepén vagy végén lévő nőknél jelentkezik ez az elváltozás, még akkor is, ha az azt megelőző években vagy kamaszkorban nem szenvedtek az akne kellemetlen hatásaitól. A bőr azon területein fordulnak elő, ahol fokozott a faggyútermelés. Elsősorban a kevésbé elfedhető helyeken vagyis arcon és a mellkason, valamint előfordulhat a háton is. A következő aknés elváltozások jelenhetnek meg a bőrön: túlterhelt pórusok (,,komedók”), fehér komedók (fehér közepű pattanások), fekete komedók (mitesszerek), pattanások, pasztulák vagy más néven ciszták azaz a mély pattanások. A ciszták és a gennyes pasztulák valójában sokkal veszélytelenebbek, mint amilyennek hangzanak, hiszen nem tartalmaznak fertőző baktériumokat. Számos módon lehet kezelni ezt a fajta elváltozást: receptre kapható gyógyszerek és vény nélkül kapható gyógyhatású készítményeket egyaránt lehet alkalmazni, utóbbit a súlyosabb elváltozások esetében. Mi az oka a kialakulásának? A pubertáskorban életre kelő faggyúmirigyek, a férfi nemi hormonok termelődése, a mellékvese működése meghatározó szerephez juthat a kialakulásukban. A faggyú egy olyan természetesen képződő „olaj”, ami védi a bőrt és bizonyos körülmények között (sérülések, vágások) eltömíti a bőrön keletkezett sebeket. Ez a termelődő faggyú serkenti a baktériumok fejlődését is, ami az aknék kialakulásához vezethet. A gyulladásos bőr felületén keletkezett fekély eredménye a pattanás, a mélyebben kialakulté pedig a ciszta. Ha kevesebb faggyú termelődik fehér komedók, ha több faggyú termelődik mitesszerek alakulnak ki. A faggyú változásának köszönhető az a jellegzetes elszíneződés, ami a mitesszerek „fekete szemét” okozza, az elégtelen személyes higiéniához, tehát semmi köze sincs. Néhány példa a kialakulásukat segítő vagy hátráltató tényezőkből: Öröklődés: szinte mindenki szenved valamilyen aknétól életében. Kinek kevesebb, kinek súlyosabb elváltozásokat okozva, de nem feltétlen ugyanattól szenvedünk, mint annak idején a szüleink. Ételek: gyakran emlegetik, hogy nem egészséges gyorsételeket, olajos chipszeket, csokoládét, egyéb zsíros ételeket enni. Egészségügyi szempontból helyénvaló a felvetés, de a bőrhibák szempontjából semmit nem jelent! Bár néhány tanulmány a közelmúltban összefüggést talált a tej és tejtermékek fogyasztása és a pattanások kialakulása között, de ezek az eredmények nem bizonyítottak. ,,Kosz” : szintén a közhiedelemmel ellentétben az izzadság nem tömíti el a pórusokat, tehát a közvetlen sport utáni zuhanyzás hiánya nem okoz problémát. Másrészről, a túlzásba vitt tisztálkodás is szárítja és irritálja a bőrt, ami szintén a fokozott faggyútermelődéshez vezet, meg kell tehát tartani a megfelelő egyensúlyt! Stressz: a stressz, nemes egyszerűséggel, nem közvetlenül okozója az aknés elváltozásoknak. Hormonok: a nők egy része a havi menstruációs ciklus során több pattanástól szenved, de ez nem általános jellegű, ellenben a fogamzásgátló tabletta egyes esetekben segíthet a tünetek enyhítésében. A terhesség ideje alatt a nők egy része észlel változásokat, míg mások nem tapasztalnak szinte semmit. Kozmetikumok: a legtöbb kozmetikai és bőrápolási termék nem tömíti el a pórusokat, de a vízalapú, olajmentes készítmények az ajánlottak, akármilyen sminkről legyen is szó. Forrás: Egy válasz Közellenségünk a pattanás | BEAUTY STÚDIÓ 2016-09-15 […] Eredeti cikk: https://napidoktor.hu/lazadok/kozellensegunk-a-pattanas-2/ […] Válasz VálaszoljAz e-mail címed nem publikáljuk.KommentelésNév* Email cím* Honlap A nevem, e-mail-címem, és weboldalcímem mentése a böngészőben a következő hozzászólásomhoz. Δ
Közellenségünk a pattanás | BEAUTY STÚDIÓ 2016-09-15 […] Eredeti cikk: https://napidoktor.hu/lazadok/kozellensegunk-a-pattanas-2/ […] Válasz