Képet és hangot is igényelnek a Z generáció tanulói

A közösségi médiából és a Wikipediáról gyűjtik az információt, és kifejezetten nehézséget okoz számukra a hosszabb, szöveges háttéranyagok feldolgozása és az ismeretek szöveges visszaadása – derül ki a BKF, a Z generáció tanulási szokásait vizsgáló, felméréséből. A fiatalok megváltozott szokásait az oktatás és számonkérés módszertanának is követnie kell, vélik a szakértők.

A legfiatalabbak a gyorsan megszerezhető információt részesítik előnyben – derül ki többek között a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 920 – 16 és 35 év közötti – fiatal válaszai alapján készült felméréséből. A napi tájékozódáshoz a 16 és 19 év közöttiek közel ugyanakkora arányban jelölték meg fő forrásként a közösségi médiát, mint a hírportálokat (34% és 36%), míg az idősebb kitöltőknél utóbbi vezet magasan. Ha elmélyültebb információszerzésről van szó, ugyanők azok, akik elsősorban a Wikipediára támaszkodnak, míg a húszas éveikben járók már a témához kapcsolódó megjelent híreket és cikkeket is átolvassák. A harmincasok egészen alaposak, és a téma szakirodalmának is utánanéznek.

Nem ez az egyetlen markáns különbség azonban a két korosztály között az információk feldolgozása kapcsán: míg a 30 év feletti válaszadók jóval nagyobb arányban (27%) az olyan tanórákat tartják hatékonyabbnak, ahol az oktató alaposan elmagyarázza a tananyagot, a 16 és 25 év közöttiek közel fele a látványos vizuális elemekkel kiegészített előadások anyagát tartja a legkönnyebben megjegyezhetőnek.

Az oktatásban tapasztalt legnagyobb nehézségek között a felmérés legfiatalabb résztvevői kiugróan magas arányban (30%) jelölték meg az egybefüggő, szóbeli összefoglalókat, mint a számonkérés módszerét – pontosan dupla annyian, mint a 25 fölötti korcsoport.

Nem meglepő mindez azonban, ha ismerjük a korosztály sajátosságait, állítják a szakértők.

z generacio tanulas

A Z generáció tagjai számára nehézséget okoz az ismeretek lineáris feldolgozása, vagy az egyirányú koncentráció – ezt mostanra ismert tényként kezeljük. – mondja Tari Annamária, pszichológus. – „Rövidebb ideig tart, de több pályán mozog egyszerre a figyelmük és türelmetlenebbek. Éppen ezért nehezebben követik az elméleti levezetéseket, a kézzel fogható, gyakorlati példa fontos számukra. Az olvasás és szövegértés elmélyült figyelmet igényel, és nem feltétlenül gyors folyamat, ami ma – úgy tűnik nem annyira vonzó számukra. A keresőmotorok gyorsasága megváltoztatta a realitásban is a gondolkodáshoz szükséges idő definícióját, és a fiatal digitális generáció átszokott erre a sebességre. Mindebből következik, hogy a hatékony oktatásnak módszertanában a diákok megváltozott igényeihez kell alakulnia, hiszen ezeket a kognitív folyamatokat figyelembe kell vennie ” – véli a szakember.

„Az, hogy különböző multimédiás tartalmakkal is színesítsük az előadásokat, órákat, szinte alapvető mostanra, de azt gondoljuk, hogy ennél jóval tovább kell mennünk, ha a Z generáció oktatásáról van szó” – mondja Kis Márta, a BKF Módszertani Intézetének vezetője. – „A vizualizáció az aktivizálás – és a kooperatív módszerek azok, amelyekkel hatékonyabban tudjuk átadni az ismereteket a fiataloknak. Azaz, nem elég, ha színessé-szagossá tesszük az órákat, hiszen így legfeljebb a hagyományos, frontális módszertant dobjuk fel kicsit. Ennél is fontosabbnak tartjuk mostanra a fiatalok folyamatos bevonását, az óra közbeni feladatmegoldást, vagy akár a közös, online jegyzetelést. Jellemző továbbá erre a generációra, hogy rögtön szereti látni a munkája eredményét, és azonnali visszacsatolást vár el. Éppen ezért tartozik nálunk például online felület az egyes kurzusokhoz, ahol nemcsak a felmerülő kérdések szinte azonnali megvitatására van lehetőség, de a megszerzett tudás gyorstesztelésére is. ” – árulja el az oktató.

Kollégájával Dr. Vass László, a Főiskola rektora is egyetért.

„A képlet egyszerűnek tűnik: hatékony szakembert adni a munkaerőpiacnak csak hatékony tudással lehetséges. Ehhez azonban hiba lenne elvárni, hogy a hallgató alkalmazkodjon az elavuló oktatási és értékelési módszerekhez. A jól működő felsőoktatásnak élen kell járnia nem csak a képzési tartalom, hanem a módszerek fejlesztésében is. Csak a Z generáció attitűdjeit figyelembe vevő oktatási folyamat érheti el a célt: a diplomások kívánatos kompetenciáinak eredményes fejlesztését. A legnagyobb érdeklődést a dinamikus, színes, érzékelhető részeredményekkel sikerélményt adó, kreativitást igénylő projektek váltanak ki, amelyeket be kell illeszteni az okt atási és értékelési folyamatainkba. Örülök, hogy ez nagyon is megfelel a BKF szellemiségének.”

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.