Baráti támasz jóban, rosszban

Barátság egészségben, betegségben. Mit tegyek, ha megbetegedett a legjobb barátom? Lelki támasz kamaszkorban.

Egy jó barát támogatása a nehéz időszakok átvészelésében nagy segítséget, lelki támaszt, kitartást jelent. A közösen eltöltött évek alatt megtanuljuk, hogy hogyan nyújtsunk segítő jobbot a legjobb barátunknak. Sajnos sosem lehet tudni, mikor árnyékolja be egy betegség a vidám kamasz éveket. Ha ez mégis megtörténik, fontos, hogy éreztessük a másikkal, bármiben számíthat ránk, mert mi most is mellette állunk.

Idegen élethelyzet

Nem csak a betegségben szenvedőnek nehéz feldolgoznia, ha komoly kórral áll szemben. A szomorú hírt mindenkinek meg kell emésztenie, de eközben nem szabad elfelejteni, hogy a hozzátartozóknak, és a közeli barátoknak a feladata, támaszt adni a legnehezebb időszakban is. Mit tehet egy kamasz ebben a számára idegen élethelyzetben?

baratsag1

Az egyedüllét ellenszere

A barátságotok kezdete óta együtt éltetek meg számtalan helyzetet. Nevettetek és sírtatok, vigaszt adtatok, ha a másiknak szüksége volt rá, éppen ezért most még inkább fontos, hogy megértesd vele, továbbra sincs egyedül. Akárcsak eddig, most is te vagy az a személy, akinek bármilyen félelméről beszámolhat, és aki a biztos pontot fogja jelenteni neki, ebben a teljesen átalakult, fájdalmas és szomorú közegben.

Hogyan viselkedj?

Mindig legyél vidám, és pozitív! Nézz utána a betegségnek, amiben a barátod szenved. Ha tisztában vagy a részletekkel, könnyebben meg tudod nyugtatni, mikor kezdi elveszteni a lelkesedését. Fontos, hogy hagyd kibeszélni magából minden őt nyomasztó kétséget. Talán te vagy az egyetlen, akinek őszintén mer beszélni a legféltettebb érzéseiről is. Ha úgy érzed, nem tudsz megbirkózni ezzel a helyzettel egyedül, nyugodtan mond el a saját, vagy barátod szüleinek, hogyan érzel.

Kapcsolat a külvilággal

Az iskolatársak, tanárok, de még a kamasz szülei is számítanak arra, hogy beszámolsz a barátod állapotáról. Eközben, a betegség hosszától függően, nem csak az iskolai pletykákról értesítheted, de a tananyagot szintén szállíthatod neki. Jó megoldás, ha egy-két leckét mellette, és így vele együtt tanulsz meg. Ez ismét ösztönző lehet a számára.

baratsag1

Az összekötő szerep itt még nem ér véget

Ha a barátod hosszabb ideje van korházban, vagy nem tudja elhagyni a lakást a betegsége miatt, a te feladatod, hogy beszámolj neki a mindennapi történésekről. Mind az iskolában, mind a baráti társaságban zajló események, részletes megtárgyalása segít elterelni a figyelmét a betegségéről. Emellett ezzel fenntartod benne a lelkesedést, és a vágyat, hogy mielőbb vissza akarjon térni a közösségbe. Másrészt így ismét kialakul egy napi rutin az életében, amihez igazodva elkerülhető, hogy értelmetlennek lássa az előtte álló újabb napot.

Számtalan kutatás igazolja, hogy a betegek pozitív hozzáállása segít a felépülésben. Mindeközben ne feledkezz meg róla, hogy mindennapos jelenléted, kedves szavaid, a mosolyod, és kitartó lelkesedésed, a legnehezebb pillanatokban is erőt fog sugározni a barátodnak!

Forrás: