Az első menstruáció

Amerikában megünneplik, nálunk még mindig tabunak számít a menstruáció, s emiatt sok fiatal lány nehezen éli meg az első alkalmakat. Kamaszkorban rengeteg változáson megy át a fiatalok teste és lelke. A pubertás rengeteg hormonális változással jár, amire nagyon fontos, hogy a szülők idejében felkészítsék gyermeküket, már amennyire egyáltalán fel lehet készülni ezekre.

A lányok felnőtté érésének egyik legfontosabb pillanata az, amikor megérkezik az első menstruáció. Átlagos testalkatú és fejlettségű lányoknál ez 11 és 13 éves kor között szokott bekövetkezni. Érdekes, hogy a mai fiataloknál ez körülbelül fél évvel korábbra tolódott, mint édesanyjuknál.

Későbbre tolhatja azonban az időpontot, ahogy a későbbi menstruációra is hatással van, ha a kislány alultáplált, ami agresszív fogyókúrából is adódhat. Negatív hatással lehet még a menzeszre az iskolai stressz, vagy a versenysport is.

Amennyiben 16-17 éves korig nem jelentkezik egy lánynak a menzesze, okvetlenül orvoshoz kell fordulni, hogy ultrahanggal, genetikai, esetleg pszichológiai vizsgálatokkal megállapítsák, hogy mi lehet az oka! A legvalószínűbb ilyenkor, a már külső jegyekből is egyértelmű genetikai vagy hormonális probléma.

menstruáció

Utóbbi jól kezelhető gyógyszerekkel, de amennyiben kiderül, hogy például egy lánynak nincsen méhe, az szomorú, de visszafordíthatatlan. Szerencsére ez igen ritkán fordul elő.

A szülőknek különösen oda kell figyelni a menzesz idején gyermekük táplálkozására, mert a kezdetben gyakori túl erős vagy túl gyakori vérzés könnyen vas-és vitaminhiányhoz, szédüléshez, akár ájulásokhoz is vezethet, ezért mindenképpen pótolni kell a túlzott vérveszteségből adódó hiányokat!

Nem szabad megijedni akkor, ha kezdetben ritkán, akár 35 napnál is ritkábban jelentkezik gyermekünk menzesze, ugyanis ez E-vitamin segítségével könnyedén rendezhető. Oda kell rá figyelni azonban, mert ha három hónapnál több kimarad, az akár egészségügyi problémára is utalhat.

Fontos tehát lányunkat rászoktatni a menstruációs naptár használatára, hiszen ennek a segítségével tud a nőgyógyász a későbbiekben bármilyen problémáján segíteni. Ha megfelelően tudja használni, akkor teljesen mindegy, hogy tampont vagy betétet használ gyermekünk, az a fontos, hogy tisztának érezze magát, és könnyedén tudjon mozogni.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.