A gyökerénél kell megszüntetni a gyermekkori drogozást!

Elkészült a Nemzeti Drogellenes Stratégia, ami a remények szerint csökkenteni fogja a fiatalok kábítószer fogyasztását, és már a családoktól kiindulva, a gyökerénél szünteti meg a gyermekkori drogozást.

Sajnos a fiatalok egyre korábban nyúlnak a tudatmódosító szerekhez, van, aki 10-11 éves korában kipróbál valamilyen drogot.

„A stratégiával az alapoktól, a családtól kiindulva szeretnénk eredményeket elérni. A célunk az, hogy a fiatal ne is jusson el oda, hogy a kábítószerekhez akar nyúlni. A szülők azzal segíthetnek, ha mernek értékrendet, példákat mutatni a fiataloknak, és nemet mondani is megtanítják őket.

Bár a kínálatot csökkentő drogpolitika is tud eredményt elérni, de messze nem akkorát, mint a keresletet csökkentő, de persze a kereskedőkre le kell csapni, és szó nincs arról, hogy 17 éves gimnazistákat börtönbe kellene zárni” – mondta Zacher Gábor toxikológus.

drogos

Simicskó István szerint a nemzeti stratégia fontos alapelveket, értékeket és feladatokat határoz meg a következő nyolc évre. „Reményeim szerint a dokumentumnak három hónapon belül elkészül a végrehajtási rendelete, amely pontosan meghatározza majd a konkrét feladatokat.

Nem csak kezelni akarjuk a problémát, hanem eredményeket is szeretnénk felmutatni mind a keresletet, mind a kínálatot csökkentve. A cél az, hogy 2020-ra keményen visszaszorítsuk a drogok terjesztését és fogyasztását, ezért újszerű módszerekkel is fel akarunk majd lépni.

A stratégia kidolgozásakor figyelembe vettük az Egyesült Királyságban 2010-2011-ben elfogadott stratégiai célkitűzéseket is” – mondta Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár, aki hozzátette: számítanak azoknak a szakembereknek, civil szervezeteknek, egyházaknak a munkájára is, amelyek eddig is sokat tettek a kábítószerek ellen.

Forrás: