Két gyerek, egy szoba, két szín

Ha a gyerekszobán két testvér osztozik, érdemes azt úgy kialakítani, hogy a gyerekeknek legyen saját elkülönített területük.

Egy szoba két gyereknek

Ezt egyrészt elérhetjük olyan bútorok kiválasztásával, amelyek a leválasztás funkciójára, ugyanakkor tárolásra is alkalmasak, másrészt jó megoldás lehet, ha a falak színeivel is hangsúlyozzuk a különböző személyiségű gyerkőcök stílusát.

Ha a nagyobb alapterületű, lehetőleg több ablakos szobát középen választjuk ketté, a két egymás melletti falrészt fessük azonos színűre, a szemben lévőket pedig más színűre. Amennyiben függőlegesen (galériával) bővítünk, az alsó és a felső szintet is különítsük el kontrasztos színekkel.

gyerekszoba

A gyerekeket is vonjuk be az árnyalatok kiválasztásába: kérdezzük meg őket kedvenc színeikről, kérjünk tőlük több variációs lehetőséget. Nem túl szerencsés szín ilyen esetben például – a lányok kedvence – a rózsaszín, mert kevés másik színnel passzol. Ha mégsem enged mást a kis hölgy, választhatunk mellé élénk világoszöldet vagy világoskéket.

gyerekszoba-4

A lilához passzol a narancssárga, kékhez a piros vagy a barna. Ha kevés fény jut a szobába, az alapszín legyen fehér vagy krémszínű, esetleg halványsárga. Feladat az anyukának: a gyerekek ágyait színeiben harmonizáló egyedi ágytakaróval és más ágyneművel is kiegészíthetjük.

Forrás: https://napidoktor.hu/index