Boróka Otthonbolt, a romantika záloga

Bizonyára mindenki ismeri a Boróka Otthonbolt romantikus, hangulatos termékeit, amik igazi meghittséget hoznak otthonunkba. Nézzük, hogyan indult el a romantika fellegvára.

Mikor indult el a Boróka Otthonbolt?

2010. március 24-én nyitottuk meg a boltot, akkor még egy 30 m2-es üzlethelyiségben, webáruház nélkül.

 

Mi volt a cél, amikor megalapították a webáruházat, illetve magát az üzletet?

Az alapítást több éves álmodozás, majd tervezgetés és kutatómunka előzte meg. A célunk az volt, hogy a hozzánk betérő vásárlóknak kellemes környezetben biztosítani tudjuk a romantikus lakberendezési stílushoz köthető berendezési tárgyak és kiegészítők minél szélesebb spektrumát, ráadásul elérhető áron. A webáruház ennek a megfejelése volt 2010. októberében, mivel így a tőlünk messze lakó vásárlók számára is elérhető a teljes kínálat.

Boróka Otthonbolt

Mi volt előbb? A webáruház, vagy az üzlet?

Az üzlet előbb megvolt, fél évvel később nyitott az első webáruház, a borokaotthonbolt.hu, következő évben pedig a csak fiókgombokra és bútorfogantyúkra specializálódott butortuning.hu, majd a csak Dániából importált termékekre koncentráló borokaland.com. Ez utóbbi kettő viszonteladói érdeklődőket is kiszolgál, így még több helyen válhattak elérhetővé a cégünk által forgalmazott lakásdekorációs tárgyak és kiegészítők.

Milyen típusú termékeket forgalmaznak?

Lakberendezési és dekorációs tárgyakat, valamint fiókgombokat és bútorfogantyúkat a romantikus lakberendezési stílus jegyében. Számunkra ez egy gyűjtőnév, amely magába foglalja a country, a shabby chic és a vintage stílust.

Honnan szerzik be ezeket a termékeket? Nagykereskedésektől, vagy kreatív művészektől, akik saját kezűleg készítik őket?

Kerámia termékeink és fából készült bútoraink tekintélyes része hazai gyártóktól származik, valamint kézműves lekvárokat és csokoládét is árusítunk, amelyek szintén itthon készülnek. A textil dekorációk, illatpárnák és gyermekjátékok készítőivel pedig az üzletinél több, sokszor baráti viszonyt ápolunk. Nagykereskedésektől is vásárolunk, és több dán, olasz, belga és angol céggel van közvetlen kapcsolatunk. Ez azért is fontos, mert a többféle elérési út még inkább lehetővé teszi, hogy a lehető legjobb termékeket jutassuk el a vásárlókhoz, a lehető legjobb áron.

Boróka otthonbolt nyereményjáték

Mi a Boróka Otthonbolt célcsoportja? Kiket szeretne elérni elsősorban az üzlet?

Üzletünket és webáruházainkat nagy részben nők látogatják, de nem titkolt célunk, hogy minél inkább bevonjuk a „témába” a férfi közönséget is. Hiszen egy otthon, egy lakás akkor lehet csak igazán jó, ha az összes benne élő ember magáénak érzi, a benne elhelyezett tárgyakkal, bútorokkal és eszközökkel együtt. A hamarosan megújuló borokaotthonbolt.hu webáruházunkban lényeges változtatásokat szeretnénk véghezvinni annak érdekében, hogy a férfi vásárlóink is minél nagyobb számban térjenek be hozzánk.

 

Mi a Boróka Otthonbolt mottója, célkitűzése, milyen jelzőkkel lehetne visszaadni az üzlet hangulatát és minőségét?

A hangulat és a minőség nem adható vissza pár mondatban, mindenki, aki közel érzi magához ezt a stílust, látogasson el hozzánk.

A mottónkat pedig Josef Franktól kölcsönöztük, íme: Egy otthon megteremtésekor nem a részletek fontosak, hanem az, hogy a benne lakók érzelmeit és személyiségét kifejezze. Bármi, ami saját ízlésünk szerint való, egységet alkot körülöttünk és megnyugtató környezetet eredményez.

Forrás: