Vigyázz! – Elveszítheted a védettségi igazolványod!

Gulyás Gergely bejelentette, hogy az eddigi védettségi igazolványok február 15-étől oltási igazolvánnyá alakulnak át. Az utóbbit az kaphatja meg, akinek

  • a második oltása óta nem telt el hat hónap,
  • vagy bár eltelt hat hónap a második oltása óta, de időközben felvette a harmadik oltást.

Megnéztük, ha mától vezetnék be az új szabályokat, hány embert érintene a változtatás. A kormányzati koronavírus-portálon fél évvel ezelőtt, június 13-án azt közölték, hogy addig 5,2 millió ember kapta meg a második oltását. A csütörtöki adatok szerint 3,3 millió ember vette fel a harmadik oltását, ami azt jelenti, hogy

1,9 millió oltott ember nem jutna most oltási igazolványhoz,

mivel ők azok, akik bár már több mint fél éve megkapták a második dózist, eddig nem kérték a harmadikat.

Foto:123rf.com

Ez a szám nőhet idővel azok számával, akiknek a következő napokban, hetekben fél évnél régebbi lesz a második oltásuk, és nem veszik fel az emlékeztető dózist. (Ők sincsenek kevesen, hiszen a második oltásban részesülők száma időközben átlépte a 6 milliót.)

Mivel csak oltással lehet igazolványt szerezni, igazolt koronavírus-fertőzésen áteséssel nem, így azok is elvesztik a védettségi igazolványukat, akik ilyen módon jutottak hozzá.

Ezek számáról pontos nyilvántartás nincs – számol be a 24.hu.

Az elmúlt hónapokban folyamatosan változott, hogy a védettségi igazolvánnyal milyen jogokat lehet szerezni, illetve ezzel együtt milyen hátrányt szenvednek el azok, akiknek nincs. Utóbbiak jelenleg nem vehetnek részt például sportrendezvényeken, zenés-táncos rendezvényeken, illetve a zárt térben tartott vagy 500 fősnél nagyobb szabadtéren tartott egyéb rendezvényeken.

Olvasd el ezt is!

COVID – Háromnaponta is duplázódhat a fertőzöttek száma

Forrás: https://napidoktor.hu/index