Trombózis és COVID oltás – Kell vagy nem?

A fertőzés és a vérrögök közt több tanulmány szerint is komoly kapcsolat van. Ezért amióta fogalomban kerültek a koronavírus elleni oltások, többen aggódnak, hogy a kórelőzményük alapján be lehet-e maguknak adatni a vakcinát. 

Igényelhetik-e azok az oltást, akik átestek már trombózison/tüdőembólián?

COVID és vérrögök

A koronavírus fertőzés leggyakoribb szövődménye a tüdőgyulladás, a vírus sepsis, legalábbis kezdetben, és ha nem sikerül gátat vetni a vírus szaporodásának, akkor oly mértékben romolhatnak a légzésfunkciók, hogy a beteg lélegeztető gépre kell kerüljön. Számos tanulmány felhívta arra is a figyelmet, hogy a megbetegedés megnöveli a thromboembóliás események kockázatát- főleg a kórházban kezelt betegeknél.

Fotó: 123rf.com

Ennek oka egyrészt a fellépő heves gyulladásos reakció, másrészt a sok fekvés és dehidratáció, melyek szintén megnövelik a vérrögök keletkezésének esélyét. A koronavírus erősen károsítja a tüdő kapillárisok legbelső sejtrétegét, kötőszövetes átalakulást okoz, ami csökkenti a légzőfelületet. Ráadásul a fertőzés legsúlyosabb formájánál vírus-szepszis alakul, ami ún.DIC-et idéz elő (ekkor egyszerre áll fenn fokozott vérzékenység és fokozott vérrögképződés). Ez igen súlyos szövődmény! Idősebb, egyébként is beteg embereknél a koronavírus fertőzés súlyosbodása gyors és igen veszélyes lehet!

Hogy meg lehessen akadályozni a COVID fertőzés következtében létrejövő véralvadási problémákat, fontos, hogy a beteg profilaktikus – azaz megelőző- jelleggel LMWH alvadásgátló terápiában részesüljön (nem csak a kórházakban, de 60 év felett otthon is). Azok, akik eleve véralvadásgátló kezelést alkalmaznak, fontos, hogy ne hagyják abba a terápiát, viszont konzultáljanak orvosukkal, hogy szükséges-e módosítás (általában igen, meglehet, ideiglenesen érdemes injekcióra váltani). Ezek mellett természetesen alkalmazni kell a Koronavírus Kézikönyvben ajánlott gyógyszereket (pl. remdesivir, favipiravir stb.)

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ha volt már trombózisom, beoltathatom magam?

Most, hogy már forgalomban vannak a koronavírus elleni vakcinák, felmerülhet a trombózison átesett betegekben, hogy vajon beoltathatják-e magukat.

“Nagyon fontos, hogy Covid fertőzés bármilyen súlyossági fokát átvészelt beteg, a még nem fertőződöttek, a fertőződött, de tünetmentes és minden súlyosabb krónikus betegségben szenvedő beteg (diabetes, vesebetegségek, hypertonia, stb.) részesüljön korszerű oltásban! A COVID-19 elleni vakcina igen nagy mérföldkő a koronavírus elleni harcban. Fontos lenne, hogy azok, akiknél nem áll fenn valamilyen kontraindikáció, (szinte csak a korábban átvészelt un. anafilaxiás sokk, súlyos allergia, immunbeteségek stb. tartoznak ide), azok igényeljék az oltást. Szerencsére a múltban történt thromboembóliás események nem számítanak kizáró oknak, és mivel a fertőzés és a vérrögök keletkezése közt kapcsolat van, így nem csak érdemes, de kell is a trombózison átesett betegeknek az oltás, akár szednek valamilyen véralvadásgátlót, akár nem” – mondja prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája, aki hozzátette, hogy a vakcina bármilyen véralvadásgátló terápia mellett alkalmazható, arra azonban számítani kell, hogy az oltás helyén véraláfutás keletkezhet, mely rövid időn belül elmúlik.

Miért alakulhat ki stroke és trombózis, koronavírus fertőzés miatt?

Forrás: https://napidoktor.hu/index