Ritka COVID tünettel küzdött Balázs Klári

Kellemetlen tüneteket tapasztalt magán Balázs Kári. Az orvosok sem tudták, mi baja.

Mint már korábban megírtuk, a lezárások idején  Balázs Klári és férje, Korda György nagyon várták a koronavírus-elleni vakcinát, előtte ki sem mentek a lakásból. Aztán örültek, hogy mindketten be vannak oltva, s bár mindig mindent fertőtlenített, kiderült, Klári mégis elkapta a koronavírust. Még az orvosa sem tudta egyből, mi lehet a baja – számol be a Sorry! magazin a BlikkRúzs.hu.

Persze nem tudtam, hogy megfertőződtem, mert nem voltam lázas, nem köhögtem, nem fájt a torkom, más tünetéről pedig nem hallottam a betegségnek. Pedig van. Két hétig negyvenöt között mozgott a pulzusom, és nagyon rosszul voltam. Elmentem az orvoshoz, kivizsgáltak, aztán csináltak egy ellenanyagszint vizsgálatot, és kiderült, hogy átestem a betegségen. Gyógyszert külön nem kaptam, amúgy is szedek egy pirulát, ami a szívizomnak jó, csak pihenni kellett” – meséli az énekesnő.

“Nemrégiben egyszer-kétszer ismét nagyon alacsony volt a pulzusom, de azt mondta az orvos, hogy idővel ez a ritkán jelentkező tünet is el fog maradni” – folytatja Klárika, aki azért is mesélte el mindezt, hogy a sokak által a koronavírushoz nem kötött tünetekre is felhívja a figyelmet.

Komoly műtéten esett át Balázs Klári

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.