Nincs menekvés – Jön a szupermutáns

Naivság lenne azt gondolni, hogy Magyarországon nem jelenik meg az omikron-variáns – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos a TV2 reggeli műsorában. Müller Cecília arról is beszélt, hogy már a mostani adatok alapján is háromszoros-négyszeres valószínűséggel kerülnek kórházba az oltatlanok, az intenzív osztályra és lélegeztetőgépre kerülés esélye pedig tízszeres náluk.

Azt mondhatom, hogy az oltottak kórházba kerülésének az aránya lényegesen kisebb. Főként az intenzív osztályra kerülők állapotában lehet látni nagy különbséget a beoltottak és az oltatlanok közt – mondta a tiszti főorvos. Müller Cecília megjegyezte, hogy vannak olyan krónikus betegségcsoportok is, ahol a kórházba kerülésnek az aránya akár tizenhétszeres is lehet – számol be az Index.hu.

Tehát óriási különbség van, önmagukért beszélnek a számok – tette hozzá. Müller Cecília ezenfelül azt kérte, hogy aki tünetet észlel magán, az azonnal forduljon orvoshoz. Különösen igaz ez azokra, akik alapbetegséggel rendelkeznek, mert bár ők ugyanolyan eséllyel kapják el a fertőzést, mint mások, de a következmények rendszerint súlyosabbak náluk. Viszont amennyiben hamar jelzik a tüneteket, akkor jobb esély van arra, hogy ezt megakadályozzák – mondta.

Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta azt is, hogy a betegségek szinte 100 százalékát a delta-variáns okozza Magyarországon.

Fotó: 123rf.com

Azért terjed ilyen nagyon nagy mértékben a delta, mert már a tünetek megjelenését megelőző két napban a tünetmentes személy is fertőz. Ráadásul nagyobb mértékben üríti a vírust a beteg személy – fejtette ki, hozzátéve: ez magyarázza a negyedik hullámban látható járványadatokat.

A karácsonyi ünnepekkel összefüggésben Müller Cecília azt mondta, hogy aki még nem vette fel az oltást, akkor az tegye meg, de nagyon-nagyon gyorsan! – mondta, hozzátéve: az oltás beadását követően kell idő ahhoz, hogy kialakuljon a védettség, ezért van erre minél előbb szükség.

Ideér az omikron-variáns

Müller Cecília végül az omikron-variánsról is beszélt. Elmondta, hogy bár úgy tartják, hogy a szupermutáns fertőzőképesebb lehet az előző változatoknál, egyelőre nincsenek biztos adatok. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanakkor az aggodalomra okot adó vírusok közé sorolta. Lehet olyan közleményeket olvasni, hogy kevésbé fertőző, tehát eléggé szélesen nyitott most még a tulajdonságainak elemzése, mert elég kevés még az ismeret; egyes tapasztalatok szerint szokatlan, de enyhe tüneteket okoz a vírus.

Nem biztos, hogy még fertőzőképesebb vagy még durvább lesz, mint a delta volt. Elképzelhető, hogy éppen az ellenkező irányba indul el most ez a vírus. Amiben már régóta reménykedünk alapvetően, hiszen az eleje óta abban bíztunk, hogy passzálódik és egyre gyengül” – fogalmazott Müller Cecília, hozzátéve: Magyarországon továbbra sem mutatták ki a mutáns vírust, de a külföldi fejleményeket nézve naivság lenne azt gondolni, hogy hozzánk nem ér ide – mondta az országos tisztifőorvos.

Ez is érdekelhet!

Mit tudunk – és mit nem az omikron COVID variánsról?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.