Nem okoz súlyosabb betegséget a brit koronavírus-variáns?

Meglehetősen fertőző, mégsem annyira halálos

Igaz, hogy az egyik leginkább fertőző koronavírus-változat, ám szakértők szerint nem vált ki annyira súlyos megbetegedést és nem okoz halált a britként emlegetett variáns.

Hónapokkal azután, hogy 2020 szeptemberében Kínában észlelték az első koronavírus-eseteket, a kutatók felfedezték a Covid-19 új változatát is – Anglia délkeleti részén. Ez a vírus lényegesen fertőzőbbnek bizonyult, mint a kezdeti – a SARS-CoV-2 – törzs, s a 2020-as év végére a B.1.1.7 nevű új változat magas halálozási rátát eredményezett. Egy új tanulmány ugyanakkor azt sugallja: azoknak az embereknek, akiket ez a variáns fertőzött meg, kevésbé súlyos a koronavírus-betegségük és kisebb eséllyel halnak bele.

A brit variánsként emlegetett vírus tehát fertőzőbb, de kevésbé súlyos. A The Lancet Infectious Diseases szakfolyóiratban közzétett tanulmány rámutat, hogy akik elkapták a koronavírus e változatát, nem tapasztaltak súlyosabb tüneteket, s nem is volt magasabb esetükben a halál kockázata.

Fotó: 123rf.com

A tanulmányhoz a kutatók azon időszak adatait elemezték, amikor a brit variánst először azonosították az Egyesült Királyságban. Összesen 341 pácienstől gyűjtöttek be mintákat a University College London Hospital és a North Middlesex University Hospital kórházakban, 2020 november 9-e és december 20-a között. Ezen alanyok 58 százalékának volt pozitív a B.1.1.7-variáns tesztje, 42 százalékukat egy másik Covid-19 törzs fertőzte meg.

Alapos analízist követően a kutatók arra jutottak, hogy az Egyesült Királyság variánsaival fertőzött betegek szervezetében nagyobb mennyiségben volt jelen a vírus, tehát jelentősebb volt a „vírusterhelés”. Ugyanakkor, nem találtak összefüggést a brit koronavírus variáns és a betegségek súlyossága között, de ezen pácienseknek nagyobb valószínűséggel kellett oxigén. A tanulmány eredményei alapján azonban a brit variáns nem okozott súlyosabb megbetegedést és halált – számolt be Eleni Nastouli, a University College London Hospitals NHS Foundation Trust munkatársa.

A koronavírus brit variánsát egyébként először 2020. december 14-én fedezték fel Angliában. Megjelenését követően a tudósok megállapították, hogy ez a változat meglehetősen fertőző.

COVID – Ilyen a brit mutáns új variációja

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.