Látogatási tilalom, maszk viselet – ma eldől milyen szigorítások várnak ránk

A Fővárosi Operatív Törzs mai dönt arról, hogy a fővárosi önkormányzat által fenntartott bentlakásos intézményekben, jellemzően idősotthonokban ismét bevezetik-e a látogatási tilalmat, illetve újfent korlátozzák-e a kijárást. Azt is megvizsgálják, hogy a fővárosi önkormányzat óvodáiban kötelezővé tegyék-e a dolgozók számára a maszkhasználatot, ahogy azt néhány kerületben már előírták. Ezzel a korábbi intézkedéseket is ideértve, végére is érnek a jogszabályi lehetőségeiknek – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

A fővárosi önkormányzat már szeptember 9-én elrendelte az „érintésmentes látogatást” az idősotthonaiban. Így jó idő esetén a szabadban megfelelő távolságtartás mellett, illetve az épületen belül plexifalon keresztül bonyolítható a rokonlátogatás. Ágyban fekvő betegek esetében csak maszkkal látogathatóak a gondozottak. Bevezették a testhőmérséklet mérést és a gondozottak eltávozás utáni fokozott ellenőrzését is. Szeptember 15-én a Városházán szigorítottak a maszkviselési protokollon: a látogatóknak és az értekezleteken részt vevőknek kötelezővé tették a használatát. Szeptemberben 1000, idősotthonban élő gondozott és 500 alkalmazott antitestszintjét mérték meg. Az eredmény megnyugtató volt. A három oltást kapottak 99,5 százalékánál védettséghez elegendő antitestet mértek, míg két oltást kapottak 95 százaléka bizonyult védettnek. A járványadatok is ezt tükrözik: a múlt keddi adatok szerint nem volt fertőzött az intézményekben.

Fotó: 123rf.com

A hajléktalanszállókon nehezebb a járványügyi protokoll betartatása, ott egy ember hunyt el. A főváros gazdasági társaságaitól is kérnek be adatokat, ezek vélhetőleg nem teljesen pontosak, de jól mutatják a tendenciát: az előző heti 70 megbetegedéshez képest a múlt héten már 93 dolgozónál mutatták ki a koronavírust, ami 23 százalékos emelkedés.

Javasolt a maszkviselés zárt térben és a BKV járatain

A főváros egyetért az Magyar Tudományos Akadémia maszkviselésre vonatkozó javaslataival, de kormányzati felhatalmazás nélkül meg van kötve a keze. Karácsony Gergely főpolgármester levélben fordult a kormányhoz a kötelező maszkviselés elrendelését kérve az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, illetve azt, hogy legalább adjon felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselő-testületeinek, hogy ezt saját hatáskörben megtehessék.

Melyik Covid-oltással mennyi esély van az intenzíven kikötni?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt válaszolta, hogy a védekezés már oltásalapú, míg a Belügyminisztérium engedékenyebb hangot megütve azt írta: tanulmányozzák az MTA javaslatait és megteszik a szükséges javaslatokat. Mint Kiss Ambrus emlékeztetett: korábban azért tehette kötelezővé a maszkviselést a főváros a közösségi közlekedés járművein, mert akkor még nem volt erre vonatkozó jogszabály. Most viszont már van. Az önkormányzat pedig nem írhat felül egy kormányrendeletet. A szigorításra továbbra sincs jogszabályi felhatalmazásuk.

Szlávik  szerint valamit mindenképp tenni kell

Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János elmondta, a koronavírus delta variánsa sokkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul majd a járvány. Feltételezése szerint novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám.

16 havonta fertőzhet újra a vírus, ha nincs oltásod

Hangsúlyozta, most az oltás azért is fontos, mert, aki azt megkapta, sokkal kisebb valószínűséggel adja tovább a fertőzést. Ráadásul az oltással – 80-90 százalékban – meg lehet akadályozni a betegség súlyos lefolyását – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére, azt válaszolta,

egészen biztos, hogy valamit tenni kell.

Úgy folytatta, a járványügyi adatokból kiindulva, ha a pandémia tovább súlyosbodik, akkor valamit csinálni kell, ahogy Európa több más országában tették.

Forrás: https://napidoktor.hu/index