Kötelező lehet a COVID oltás – Nem alkotmányellenes

Nem ütközik az orosz alkotmányba a védőoltás kötelezővé tétele – jelentette ki Andrej Klisasz, az orosz parlamenti felsőház alkotmányjogi bizottságának elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, miközben Oroszországban újabb csúcsot döntött a Covid-19 miatti napi halálozási adat.

Klisasz ugyanakkor megjegyezte, hogy a kötelező oltás bevezetése csak akkor lehetséges, ha erről külön szövetségi törvényt fogadnak el.

Alekszandr Gincburg, a Szputnyik V vakcinát kidolgozó Gamaleja Központ igazgatója, akit keddi számában a 70. születésnapja alkalmából szólaltatott meg a Rosszijszkaja Gazeta kormánylap, hangsúlyozta, hogy az új koronavírusos fertőzés elleni védőoltást kötelezővé kell tenni Oroszországban.

Fotó: 123rf.com

“Annak érdekében, hogy ez (a járvány fellángolása) ne ismétlődhessen meg, a gyerekeket hozzá kell szoktatni ahhoz, hogy kötelezően meg kell kapniuk a védőoltást, mint a szüleiknek” – fogalmazott az akadémikus.

Gincburg szerint a vírus legyőzéséhez arra lenne szükség, hogy a lakosság 70-75 százalékát átoltsák.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter az alsóházi szakbizottság ülésén azt mondta, hogy eddig több, mint 62 millió ember, a lakosság 53 százaléka kapta meg a vakcina legalább első adagját. A második oltáson a tárcavezető szerint alig 4,5 millióan vannak túl.

Vlagyimir Putyin elnök korábban többször is kijelentette, hogy ellenzi a védőoltás kötelezővé tételét. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden kijelentette, hogy szövetségi szinten ebben az ügyben nem született döntés.

Az orosz operatív törzs keddi adatai szerint a koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt 1239-en – ez újabb rekord a járvány kezdete óta – vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 250 454-re nőtt.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 38 058-cal emelkedett – ez viszont a legalacsonyabb szám október 27. óta -, s ezzel 8 911 713-ra nőtt az eddig regisztrált fertőzések száma. A napi növekmény 0,43 százalék, a tünetmentes esetek aránya 8,4 százalék. A felépültek száma 34 565-tel 7 654 161-re gyarapodott. Az országban 1 007 098 aktív esetet tartanak számon.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 214,3 millió, az elmúlt napon pedig 495 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 989 101 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

COVID – Nincs vége: 4-5-6. oltásra is szükség lesz…

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz