Koronavírus: További oltásokra is szükség lesz?

Bár elképzelhető, hogy szükség lesz további oltásokra, ám erre vonatkozóan nincs még megfelelő adat és tapasztalat.

Müller Cecília szerint az még a jövő zenéje, hogy kell-e, és ha igen, milyen időközönként ismételni az oltást. Ugyanakkor ez sem lenne rendkívüli, hiszen például a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás ellen a két alapoltáson túl a 3. és az 5. évben meg kell ismételni az oltást. Nem a magyar egészségügyi hatóság fog a további (emlékeztető) oltások szükségességéről dönteni, hanem az adott vakcina gyártója.

Most azonban az a legfontosabb, hogy minél többen kérjék és fogadják el a számukra felajánlott oltást, hiszen csak ez biztosítja az egyéni védelmet. A közösségi védelmet pedig az, ha minél többen rendelkeznek egyéni védelemmel.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Ezidáig már minden harmadik magyar ember megkapta az első védőoltását. Müller Cecília tájékoztatása szerint az első oltást 3 266 425 embernek adták be, és 1 391 381-en a második oltást is megkapták. Folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok Magyarországra. Hétfőn 68 400 Moderna-vakcina érkezett, kedden 248 040 adag Pfizer-oltóanyagot várnak, a héten pedig további orosz és kínai vakcina érkezése is várható.

Az oltásoknak és a védelmi intézkedések fenntartásának köszönhetően javulnak a járványügyi adatok, vasárnap 2680 új fertőzöttet regisztráltak, s bár még magas, de csökken a kórházban ápoltak száma, akik jelenleg 8650-en vannak, közülük 1052-en szorulnak. Nemcsak a kórházi oltópontokon, szakrendelőkben és a háziorvosoknál, hanem a honvédségi oltóbuszokon is oltanak. Utóbbiak Tolna megye kistelepülésein folytatják a munkát.

Müller Cecília az óvodák és az általános iskolák nyitásával kapcsolatban elmondta, ahol kérték, a honvédség mindenhol elvégezte a fertőtlenítést. Hangsúlyozta, az iskolákra vonatkozó járványügyi intézkedések továbbra is érvényben vannak, tehát az intézményekben kötelező a testhőmérséklet-mérés és a kézfertőtlenítés, és ajánlott az osztálytermek gyakori szellőztetése. A szülőktől azt kérte, csak egészséges gyereket küldjenek közösségbe.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Folyamatosan nő az oltást kérők száma, eddig 4 millió 280 ezren regisztráltak.

Az országos tisztifőorvos ismét megerősítette, hogy az oltás utáni ellenanyagszint-vizsgálat önmagában nem ad megfelelő információt a védettség kialakulására. Sok olyan oltást követő állapot van, amikor az ellenanyag már nem mérhető a szervezetben, mégis a sejtes immunitás “emlékszik” a kórokozóra, a beadott oltásra, és elindul az ellenanyag-termelés. Azonban – tette hozzá – a sejtes immunitás nem mérhető könnyen. Az egyes vakcinák hatásosságát a gyártó határozta meg az elvégzett klinikai vizsgálatok alapján. Bízni kell a gyártók és a független laboratóriumok vizsgálatában, mindegyik Magyarországon forgalomban lévő vakcina hatásos és kellő védelmet ad.

Koronavírus-oltás kiütés – Nem kell aggódni miatta?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Jáger László

    Látva a mostani adatokat
    véleményem szerint a 3 oltásnál sem fogunk +állni….
    az emlékeztető oltássorozat folytatódni fog!
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.