Koronavírus – Olaszországban is megjelent az indiai variáns

Bár Olaszországban is enyhültek a járványügyi korlátozások, azonban a régióban is feltűnt az új típusú koronavírus indiai variánsa.

Luca Zaia, Veneto tartomány elnöke hangsúlyozta, hogy a “járvány meg nem ért véget”. A politikus kiemelt figyelmet kért a régióban élőktől. Bejelentette, hogy júniusra be akarják fejezni a hatvanas éveikben járók oltását, és addigra már az ötvenesek nagy részét is vakcinázni akarják. Közölte, hogy Bassano del Grappa városában azonosították az indiai vírusmutációt: egy indiai származású apáról és lányáról van szó. A kormányzó megjegyezte, hogy a tartományban tavaly február óta már tucatnyi variánst azonosítottak.

Az ősz óta tartó korlátozások oldásának első napján újranyíltak a vendéglátóhelyek teraszai Olaszországban. A több mint 350 ezer bár, kávéház, étterem, fagylaltozó közül 140 ezer kezdte meg újra a működését azokban a tartományokban, amelyekben enyhítették a korlátozásokat. A Coldiretti termelői szervezet adatai szerint tavaly 42 százalékkal esett vissza az olaszországi vendéglátás forgalma, több mint egymillió tonna élelmiszert dobtak ki a konyhákról a gyakran hirtelen elrendelt járványügyi zárás miatt.

Fotó: MTI/Lehoczky Péter

Caprin hat hónap óta először ismét asztalokat tettek ki a főtérre. A valamivel több mint hétezer lakosú sziget központjában működő hat presszó fele nyitott újra, és közöttük a Piccolo Bar és a Bar Tiberio már asztalokkal várta a vendégeket. Az első nap csak helyiek érkeztek, mivel turisták jelenleg még ritkának számítanak.

A római Navona téren nem minden étterem tudott újranyitni több mint egy éve tartó válság után. Nápolyban viszont a beállós presszók is hirtelen utcai teraszt alakítottak ki maguknak, hogy ismét megnyithassanak.

Hétfőn újranyitottak a mozik is: a milánói Beltrade jelképesen már reggel hatkor megnyitott, és kisebb sorokban álltak a pénztár előtt hűséges nézői. A történelmi római mozinak számító Farnese is az elsők között nyitott újra dokumentumfilm-sorozat vetítéssel.

Az olaszok 21 százaléka kapta már meg a koronavírus elleni oltás első dózisát. A gócpontként ismert, tízmilliós Lombardia tartomány bejelentette, hogy nem használja tovább az AstraZeneca-vakcinát, kivéve azok esetében, akiknek még ebből az oltóanyagból második adagot is kapniuk kell.

Koronavírus – A brit vírusmutáció az egész világon domináns lehet

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.