Koronavírus – Júniustól kaphatnak oltást a 12-15 évesek az EU-ban

Száz százalékos hatékonyságot ígérnek

A tervek szerint június elejétől már használható lesz a koronavírus elleni oltás 12-15 évesek számára is az Európai Unióban – a gyermekeket a Pfizer és a BioNTech közös vakcinájával olthatják.

Miután a többi korcsoport oltása már javában zajlik, 2021 június elején sor kerülhet a 12-15 évesekre is az EU területén.

A befutó, amellyel ezt a korosztályt is lehet majd oltani, a Pfizer-BioNTech vakcina, amelyet az amerikai gyógyszercég és a német biotechnológiai vállalat közösen fejlesztett ki” – adta hírül a BioNTech vezérigazgatója, Ugur Sahin.

A cégvezető elmondta: már utolsó szakaszában jár az EU-s engedélyezési kérelem benyújtását megelőző munka. Azt tervezik, május 5-én kérelmezik majd az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA), hogy a vakcina használatának engedélyét a 12-15 évesekre is kiterjessze.

Fotó: MTI/Komka Péter

A gyakorlat szerint pár hétig tart az EMA vizsgálata, ezt követően tehát reményeik szerint elindulhat az első oltások beadása – 2021 június elején.

A vakcina egyébként 100 százalékos hatékonyságot ígér. Erről a Pfizer és a BioNTech még 2021 márciusában számolt be, amikor hírt adtak arról, hogy oltásuk már a harmadik fázisú klinikai vizsgálat szakaszában jár, s hatékonyan véd a Covid-19, azaz a koronavírus ellen a 12-15 éves gyermekek körében is.

A kutatók hozzátették, hogy a vakcina a tapasztalatok szerint erőteljes immunválaszt produkál ebben a korosztályban.

COVID – Gyermekeknek is adható oltóanyagot kezdtek el tesztelni

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.