Koronavírus – Jön az új karanténszabály és védettségi igazolványok

Aki csak átesett a fertőzésen, már nem kaphat igazolást

Változnak a koronavírus miatti karantén szabályok és a védettségi igazolvány kapcsán is történnek módosítások.

Új karantén szabályra kell készülni, a védettségi igazolványokkal kapcsolatban is változásokra lehet számítani. 

Új karantén szabályok

A koronavírus miatt elrendelhető karantén hossza 10 napról 7-re csökken, ha pedig az illető negatív teszttel rendelkezik, 5 nap után „szabadulhat”.

Más a helyzet a gyermekeknél. Az iskolákban, ha iskolatárs lett koronavírus-fertőzött, a diákoknál a karanténkötelezettség 5 napra mérséklődik – ám csak azoknál, akik be vannak oltva.

Az 1-6. évfolyamon ugyanolyanok lesznek a járványügyi, illetve karantén szabályok, mint a 7-12. évfolyamon.

Fotó: 123rf.com

Eddig az volt a szabály, hogy az általános iskolák alsó tagozatain – mivel a nebulók az életkoruk miatt 2021 decemberéig nem kaphattak védőoltást – egész osztályok kerültek karanténba, ha egy-egy gyermek koronavírusos lett.

Ezentúl más szabályok vonatkoznak a beoltott és az oltatlan tanulókra.

Amennyiben egy diák koronavírus-tesztje pozitív, 7 napra kerül karanténba. Csak akkor mehet ismét iskolába, ha az egy hét letelt, illetve, ha legalább három napja nincs láza és a légúti tünetei is abbamaradtak.

A karantén rövidíthető – a minisztérium tájékoztatása alapján „három nap tünetmentesség esetén, a tünetek kezdetétől számított 5. napon végzett negatív gyorsteszteredmény esetén az elkülönítés feloldható és a tanuló visszatérhet az intézménybe”.

A fertőzött tanuló osztályában a jelenléti oktatás folytatódik. Azoknak, akiknek megvan az oltásuk, továbbra is be kell járniuk az iskolába – noha kontaktszemélyek lehetnek -, neki egyedül akkor kell karanténba vonulni, ha az oltás ellenére pozitív lesz a koronavírustesztjük.

Az oltást fel nem vett tanulókra más szabály vonatkozik: ők kontaktszemélyként 5 napra kerülnek karanténba.

Védettségi helyett oltási igazolvány

Az új szabály szerint 2022. február 15-ét követően védettségi igazolvány helyett oltási igazolványt kapnak az emberek, ami oltás alapján jár.

A védettségi igazolások a második oltás után legfeljebb 6 hónappal, illetve a harmadik vakcina felvételét követően érvényesek, az már nem számít, ha valaki átesett a koronavírus-fertőzésen – vagyis az utóbbi esetben nem jár igazolás. Oltottnak pedig csak az minősül, aki a három oltást felvette.

Fokozható a védettség – és ajánlott is

A kormányfő arról is beszámolt, hogy szakértőkkel egyeztetve támogatják a negyedik vakcina felvételét – vagyis, aki felvenné, a háziorvosával történő egyeztetés után megteheti.

Foto:123rf.com

A védettséget már a harmadik oltás is jelentősen növeli, ezért mindenkit arra biztatnak, vegye fel a harmadikat. Négy hónapra rá már be lehet adatni a negyediket, 6 hónapra rá pedig javasolt is.

Orbán Viktor tájékoztatás keretében elmondta, hogy januárban minden héten lesz oltási akció.

Ez azt jelenti, hogy időpontfoglalás nélkül fel lehet venni a vakcinát csütörtök, pénteki és szombati napokon. Az oltás beadatására a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőben van lehetőség.

Csütörtökön és pénteken 14 és 18 óra között, szombaton 10 és 18 óra között van mód felvenni a vakcinát, de a háziorvosok is tartanak majd valamelyik hétvégi napon oltási akciót, a szokásos rendelésen túl.

Jelenleg Magyarországon több mint 2 millió Pfizer és 700 ezer Moderna-vakcina áll rendelkezésre – tudatta a kormányfő.

Olvasd el ezt is!

Vigyázz! – Elveszítheted a védettségi igazolványod!

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php