Koronavírus felépülés – Hosszú távú hatásokat okoz az elhízás?

A túlsúly a halál esélyét is megnöveli

A túlsúlyos betegek nagyobb valószínűséggel küzdenek a koronavírus hosszútávú tüneteivel – állapította meg egy tanulmány. A panaszok az elhízás esetében a felépülés után hónapokkal is fennállhatnak.

Mint azt már számos beteg is tapasztalhatta, a koronavírusból való felgyógyulás olykor nem jelenti azt, hogy a tünetek teljes mértékben eltűnnek. Kutatók most megállapították: a túlsúlyos, elhízásban szenvedő pácienseknél nagyobb a valószínűsége annak, hogy hosszútávú tünetek jelentkeznek. Vagyis, hónapokkal a felépülés után is lehetnek panaszaik.

A Diabetes, Obesity and Metabolism szaklapban megjelent tanulmány arra is rávilágított, hogy ezen betegeknél nagyobb a szív- és érrendszeri problémák, a vérrögök, a tüdőproblémák esélye, a krónikus gyulladás, valamint az immunrendszer legyengülésének kockázata – hónapokkal azután, hogy a koronavírus lényegében elmúlt.

„Tudomásunk szerint a mostani tanulmány az első, amely azt sugallja, hogy a közepesen súlyos, illetve súlyos elhízásban szenvedő páciensek nagyobb kockázattal néznek szembe a Covid-19 hosszútávú szövődményeivel, még az akut fázison túl is” – mondta a tanulmány vezetője, dr. Ali Aminian, a Cleveland-i Klinika Bariátriai és Anyagcsere Intézetének igazgatója.

A tanulmány során a kutatók 2.839 beteget vettek górcső alá, akiknek egészségét 10 hónapon át követték nyomon. Megállapították: az elhízott betegek 44 százaléka vett részt orvosi konzultáción a kórházban, a koronavírus okozta másodlagos betegségek miatt.

A felfedezések alapján az elhízással küzdők több vizsgálatot igényelnek, amikor a koronavírusból felépülés után kórházba kerülnek – s nemcsak a betegséggel ismerten összefüggő tüdő- és szívproblémák, hanem mentális egészségügyi gondok miatt is.

Foto:123rf.com

„A tanulmány megfigyelései túlsúlyos betegeknél olyan, alapvető, esetükben működő mechanizmusokkal magyarázhatók, mint a például hiper-gyulladás, az immunrendszeri zavarok és az egyéb társbetegségek” – emelte ki a tanulmány társkutatója, dr. Bartolome Burguera, a Cleveland-i Klinika Endokrinológiai és Anyagcsere Intézetének vezetője.

Ezek az állapotok a koronavírus akut fázisában rossz kimenetelhez vezethetnek az elhízástól szenvedőknél, s potenciálisan megnövelik a hosszútávú komplikációk esélyét ezen emberek körében. 2021 márciusában az amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) arra figyelmeztetett, hogy a súlyosan elhízott felnőtteknél a koronavírus miatti halálozási arány 60 százalékkal magasabb – melynek oka valószínűleg az érintett szervekben meglévő gyulladás.

Egy másik kutatócsoport pedig felfedezte, hogy az elhízással küzdő emberek háromszor nagyobb eséllyel kerülnek kórházba a betegség miatt, mint akik nem túlsúlyosak, s hasonló növekedést regisztráltak a halálozás tekintetében is. Az elhízás a gyermekeknél is komplikációkat vált ki. A túlsúlyos kiskorúak nagyobb valószínűséggel kerülnek lélegeztetőgépre, ha elkapják a koronavírust – tették hozzá a szakemberek.

Így hat a COVID a mentális egészségre

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php