Koronavírus – A brit vírusmutáció az egész világon domináns lehet

Az először tavaly ősszel, Kentben azonosított brit vírusmutáció, amelyet, világszerte dominánssá válhat – vélte Sharon Peacock professzor, az Egyesült Királyság koronavírus genetikai felderítési programjának vezetője.

Az új variáns “végigsöpört az országon”, és “minden valószínűséggel végig fog söpörni a világon” – hangsúlyozta a Cambridge-i Egyetem mikrobiológusa a BBC Newscast podcastjának nyilatkozva. A brit mutáció, amelyet először 2020 szeptemberében a délkelet-angliai Kent grófságban észleltek, már a világ több mint 50 országában jelen van.

Fotó: 123rf.com

Ami valójában aggaszt minket jelenleg, az a terjedési képessége. Ha egyszer kiismertük a vírust vagy úgy mutálódik, hogy elveszíti fertőzőképességét, akkor már nem kell aggódnunk emiatt. De a jövőt tekintve úgy gondolom, hogy még évekig el leszünk foglalva a szekvenálással. Véleményem szerint még legalább 10 évig ezt fogjuk tenni” – tette hozzá.

A jelenlegi vakcinákat a koronavírus korábbi változatai alapján fejlesztették, de a tudósok úgy vélik, hogy az új mutációk ellen is hatékonyak. Peacock szerint úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyságban forgalmazásra jóváhagyott oltóanyagok jól működnek az országban létező vírusváltozatok ellen.

A Covid-19 Genomics a brit közegészségügyi szervezetek és laboratóriumok hálózata, amely jelenleg naponta mintegy 30 ezer pozitív koronavírustesztet elemez. A cél az, hogy minden pozitív koronavírustesztet genetikailag átvilágítsanak.

A brit vírusmutáció miatt változtani kell a vakcinát?

Forrás: https://napidoktor.hu/index