Koronavírus – 5 módszer, amellyel a szülő segítséget adhat a gyermekeknek

A koronavírus újabb, omikron variánsa megjelenésével sem a szülők, sem a gyermekek nem kerültek könnyebb helyzetbe az iskola látogatása kapcsán. Hogyan segíthetünk a gyerekeknek?

Eddig sem volt túlságosan rózsás a helyzet a koronavírus kitörése óta, de most sincsenek egyszerű helyzetben a szülők, akik megpróbálják kitalálni, mi a legjobb hozzáállás az iskolalátogatás kapcsán.

A gyermeknek ugyanis, aki egyik nap még vígan sétál az iskolába, másnap pozitív koronavírus-tesztje lehet, és napokra karanténba kerülhet. Számos családban a stressz, a szorongás és a zavarodottság időszaka ez, amikor senki sem tudja, hogyan lenne a legésszerűbb cselekedni.

Fotó: 123rf.com

Bizonyos dolgokat azért megtehetünk, melyekkel megkönnyíthetjük ezeket a napokat. A legelső például az, hogy tartsunk szünetet – javasolja Andrea Bonior PhD, klinikai pszichológus.

Nem nehéz persze azonnal reagálni és szorongani, ha a dolgok problémássá, bonyolulttá válnak. Gondoljuk azonban végig a tetteinket és ismerjük fel, hogy a minket körülvevő bizonytalanság mindenkit fokozott éberségre késztet. S miközben a szülők stresszesebbek az átlagnál, muszáj továbbra is elérhetőnek lenniük a gyermekek számára.

Ne feledjük, hogy ők is 2 esztendeje élnek egy világjárványban, s ijesztőbbnek találhatják a vírushullámot, mint gondolnánk. Hogyan segíthetünk tehát nekik ebben a meglehetősen stresszes időszakban? Steven Meyers PhD, a Chicago-i Roosevelt Egyetem pszichológia professzora a következőket javasolja.

  1. Lássuk el információkkal a gyermekeket

Attól függően, hogy hány éves a csemete, szabjuk személyre az elmondottakat. Tekintettel a bizonytalanságra és a téves információkra, sok szülő is nehezen igazodik el, nemhogy a gyerekek. Legyen világos az üzenet azt illetően, miként maradhat biztonságban az egész család. Határozzuk meg, mit jelent az elfogadható kockázat.

Ha például van a famíliában valaki, aki immungyengeségben szenved, a kockázat más, mint ha a család tagjai mind fiatalok és egészségesek. A fenyegetettség szintje változó és fontos szem előtt tartani, mert ha valakinek pozitív a koronavírus-tesztje, az különböző hatással lesz az emberek életére – függően attól, kinek milyen az általános egészségi állapota.

Fotó: 123rf.com

  1. Ismerjük be, nem tudhatunk mindent

Ahelyett, hogy úgy teszünk, mintha mindennel tisztában lennénk, mondjuk el a gyermekeknek, hogy az Omikron variánssal kapcsolatos tények egyre fejlődnek. Szülőként el kell magyaráznunk, hogy a tudományos információk mindig változnak, s ahogy többet tudunk meg, úgy változtatjuk a döntéseinket is. Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy attól függően, hol tart a járvány, az iránymutatás folyamatosan változik.

  1. Beszéljük meg, mit jelent a biztonság – mindenki számára

Ha a gyermek azt mondja, nem akar iskolába járni a koronavírus-fertőzés kockázata miatt, hallgassuk meg az aggályait. Majd nyugodtan mondjuk el neki, hogy betartottuk az oltásra vonatkozó irányelveket, s ez fontos, ha biztonságban akarunk lenni; megtettünk mindent, hogy ő a lehető legnagyobb biztonságban legyen – ez persze a korától is függ, hiszen a vakcina még mindig nem adható bárkinek.

  1. Figyeljünk a szorongásra utaló jelekre

Fontos észben tartani, hogy a gyerekek szintén jelentős stresszel és szorongással néznek szembe a járvány miatt és a 2 év alatt ők is elfáradhattak. Különösen a tinédzserek tarthatják magukban szorongásaikat. Vannak, akik nem a megfelelő módon „fejezik ki”, például közösségimédia-bejegyzéseken keresztül, de lehet, hogy fejfájás, gyomorfájás, alvászavar formájában jelentkezik. Nagyon fontos, hogy a szülő odafigyeljen a szorongásra utaló jelekre és beszéljen a gyermekével!

  1. Gondot jelent, hogy úgy érzik: lemaradnak valamiről

Nem ritka, hogy a tizenévesek Instagram-sztorikat látnak, melyekben barátaik buliznak és nagy csoportokba gyűlnek össze – ilyenkor valós félelem alakul ki bennük, hogy lemaradnak valamiről.

“Érdemes hangsúlyoznunk szülőként a biztonságban rejlő előnyt. Segítsünk a gyermeknek, hogy a veszteség érzését átalakítsa arra, mit nyerhet azzal, hogy ő nincs ott például egy tömegrendezvényen. Közösen kell hozzájárulnunk közösségünk egészségéhez. Lehet, hogy nem hangzik szórakoztatóan, de nagyon fontos” – szögezte le Steven Meyers.

Olvasd el ezt is!

Riasztás a szülőknek! – A gyerekeknél különös Covid-tünet jelentkezhet

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php