Kiderült lesz-e szigorítás hazánkban – Hogyan karácsonyozhatunk?

A miniszterelnök szerint kis karácsony után, idén nagy karácsony lehet… Nem lesz szigorítás, ha minél többen felveszik a harmadik oltást.

A miniszterelnök a Kossuth rádióban, szokásos pénteki rádióinterjúja során elmondta, hogy egy héttel meghosszabbítják az oltási akcióhetet, amelyet rendkívül sikeresnek tart. A meglévő adatok alapján azonban az első oltást meglehetősen kevesen veszik fel, a harmadik oltás felvétele jellemző– tette hozzá a miniszterelnök – számol be a 168ora.hu.

Orbán szerint a harmadik oltást felvevők aránya jelenleg 20 százalék körüli. A közelgő karácsonnyal kapcsolatban pedig a miniszterelnök megállapította: tavaly kis karácsonyunk volt, de idén nagy karácsonyunk lehet abban az esetben, ha minél többen veszik fel a harmadik oltás.

Fotó: 123rf.com

A közrádió riporterének kérdésére elmondta, hogy nem zárja ki a korlátozások lehetőségét, de a miniszterelnök szerint 

„A zárás csak lassítás, a megoldás a harmadik oltás” – fogalmazott Orbán Viktor. A növekvő járványügyi adatokkal kapcsolatban azt is mondta a miniszterelnök, hogy

minden az ápolók és az orvosok hősiességén múlik”.

A miniszterelnök szerint minden eszköz rendelkezésre áll a védekezéshez és ahhoz is, hogy csökkenteni lehessen a megbetegedett emberek szenvedéseit. Az 5 és 12 év közöttiek oltásáról pedig azt mondta, hogy a szülők mindenképp fontolják meg a kérdést. A miniszterelnök azt tanácsolta a szülők számára, hogy oltassák be 5 és 12 év közötti gyermekeiket is.

Ez is érdekelhet!

Szigorítás az iskolákban – Korlátozzák a szülők belépését

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.