Kiderült – Ezért okoznak vérrögképződést  a COVID vakcinák

Az ausztrál Flinders Egyetem kutatói egy vizsgálat során úgy tűnik, megtalálták az okát annak, miért okozott igen ritka esetekben végzetes vérrögképződést az AstraZeneca és a Jonhson&Johnson (Janssen) COVID-19 elleni vakcinája.

A kutatók a medRxiv folyóiratban közölt cikkükben számoltak be vizsgálatukról, melyben öt olyan esetet elemeztek, ahol ez a ritka mellékhatás kialakult. Kivétel nélkül mind az öt esetben azt találták, hogy a beoltott személyeknél igen szokatlan szerkezetű PF4 (platelet factor 4) elleni antitestek jelentek meg. A kutatók antitest proteomikus eljárással megállapították az antitestek aminosav-sorrendjét, és kiderült, hogy mind az öt betegnél az IGLV3-21*02 gén ugyanazon variánsa volt jelen (ez leggyakrabban az európai populációban fordul elő) – számol be a Pharmaonline.

vérrög, agyvérzés, stroke

Az egyes betegekből származó antitestek egyéb specifikus aminosav-szekvenciái különálló alapszekvenciákból származtak ugyan, de mindegyik igen hatékonyan támadta a PF4 fehérjét. A kutatók szerint a ritka mellékhatást két körülmény együttes eredménye, egyrészt egy génvariáns jelenléte, másrészt az antitest kialakulása kell hozzá.

A kutatás eredményei felhasználhatók olyan szűrővizsgálat kifejlesztéséhez, mely jövőbeni vakcinák tesztelése során fontos lehet.

Olvasd el ezt is!

Jóval nagyobb a vérrögképződés kockázata a Covid fertőzés után, mint az oltást követően

Forrás: Napidoktor.hu