Judy teljes családját leterítette a COVID

Második alkalommal söpör végig a koronavírus az énekesnőn és családján. Szerencsére egyelőre súlyos tünetek nélkül vészelik át a betegséget.

Január elsején észlelte magán Judy, hogy valami nincs rendben, de akkor még nem gondolta volna, hogy koronavírusról van szó, annál is inkább, mert két védőoltáson túl van. Az énekesnő családjával teszteltette magát, ekkor derült ki: covidosak, valószínűleg valamilyen mutáns variáns támadta meg a családot.

“Először a zenésztársamnak lett pozitív a tesztje, és miután egy autóban utazunk a fellépések alkalmával, nem volt kérdés, hogy én is megvizsgáltatom magam. Január elsején már erős torokfájdalomra ébredtem, a teszt igazolta, a családommal megfertőződtünk” – kezdte a Borsnak Judy.

“Az ember elsőként nem a koronavírusra gondol, pláne, hogy szeptember végén kaptam meg az első, decemberben a második oltásomat, Balázzsal nagyjából párhuzamosan vettük fel. A kislányunk, Maja még csak tíz éves, egyelőre még oltatlan, és a gyerekek könnyebben vészelik át– mesélte Judy, majd hozzátette, szerencsére nem jelentkeztek súlyos tünetek egyikükön sem.

Majának az első két napban hőemelkedése volt, sokat aludt, nekem a köhögésnél és egy minimális mellkasfájdalomnál más nem jelentkezett. Hármónk közül Balázs betegedett most le a legjobban, ő még mindig nyomja az ágyat. Az a legmeglepőbb az egészben, hogy a kislányom és a férjem három hónappal ezelőtt volt covidos, én pedig tavaly év elején estem át rajta, és most újra elkaptuk. Sok szörnyűséget lehet hallani, bizonyára az oltásnak köszönhetően viseltük jól a betegséget. De a helyzet ellenére jól vagyunk. Pénteken kell mennünk újabb tesztelése, remélhetőleg azt követően véget ér a karantén számunkra” – mondta az énekesnő.

Olvasd el ezt is!

Judy a formás alakra gyúr

Forrás: https://napidoktor.hu/index