Itt a 100 %-os hatékonyságú, új Covid-vakcina

Hamarosan beadja engedélyeztetési kérelmét koronavírus elleni vakcinájára a francia Sanofi és brit partnere, a GSK – derült ki a két cég közös közleményéből. A harmadik fázisú klinikai tesztek azt mutatták, hogy az oltóanyag – amely a hagyományos eljárással készült – 100 százalékos hatékonysággal véd a súlyos lefolyású betegséggel szemben.

A két gyógyszergyártó szerdai közleményében az áll: hamarosan benyújtják a harmadik fázisú klinikai tesztek eredményét a gyógyszerhatóságoknak Európában (EMA) és az Egyesült Államokban (FDA) egyaránt. Az oltóanyagot külön-külön tesztelték önálló oltásként (két dózissal), valamint harmadik, emlékeztető oltásként is, más technológiával készült vakcinák után beadva. A teljes kutatási eredmény publikálását később, de még idén ígérik – számol be az Index.

A Sanofi és a GlaxoSmithKline – a világ legnagyobb oltóanyaggyártója az eladási adatok alapján – már tavaly közös vakcinafejlesztésbe fogott, ám az idősebb korosztályon végzett III. fázisú klinikai tesztek csalódást keltő eredményt hoztak, így erősebb oltóanyagon kezdtek el dolgozni. Korábban a II. fázisú tesztek eredményeit 2021 májusában közölte a két cég, akkor 722 önkéntes részvételével 95-100 százalékos szerokonverziót mutattak a második injekció után minden korcsoportban (18–95 év között).

Foto:123rf.com

A Sanofi–GSK által készített közös vakcina a hagyományosnak nevezhető, fehérjealapú oltóanyag, szemben az mRNS-technológiával készült oltásokkal, mint – mondjuk – a Pfizer vagy a Moderna, vagy a DNS-vektorvírus-vakcinákkal, mint az AstraZeneca, a Janssen vagy a Szputnyik. A Magyarországon használatban lévő vakcinákról minden fontos tudnivalót összeszedtünk egy cikkben, erre tessék.

A koronavírus ellen kifejlesztett oltásnál használt technológia hasonló, mint amivel a Sanofi a szezonális influenza elleni vakcinákat készíti, kombinálva a GSK adjuvánsával (ami egy olyan anyag, amely növeli vagy modulálja a szervezet által adott immunválaszt a vakcinákra). A Sanofi biztosítja a rekombináns antigént, míg a GSK a pandémiás adjuvánst.

A Sanofi–GSK által elvégzett harmadik fázisú klinikai tesztek első eredményei több mint biztatóak:

a vakcina 100 százalékos hatékonysággal véd a súlyos lefolyású megbetegedés és kórházba kerülés ellen,

75 százalékos hatékonysággal véd a mérsékelt vagy enyhe lefolyású megbetegedés ellen,

57,9 százalékos hatékonysággal véd bármely tünetet okozó Covid-megbetegedéssel szemben, összhangban a vakcina várható hatékonyságával a különböző variánsok tekintetében.

A két cég közös közleménye hozzátette: az emlékeztető oltásként elvégzett tesztek eredményei azt mutatták, hogy az oltottaknál – akár mRNS-vakcinát, akár vektoros vakcinát kaptak előtte – a semlegesítő antitestek mennyisége 18–30-szorosára nőtt.

Foto:123rf.com

Fontos megjegyezni, hogy a Sanofi–GSK által publikált adatok rosszabbak, mint a Pfizer–BioNTech és a Moderna klinikai tesztelésének eredménye, ugyanakkor „összhangban vannak a vakcinák várható hatékonyságával az új vírusvariánsok megjelenésének fényében is”.

A koronavírus elleni oltások célpontjai a tüskefehérjék, amelyek koronaként borítják a vírussejtek felszínét. Míg az mRNS-technológiával készült vakcinák tartalmazzák a fehérje előállítására vonatkozó genetikai utasításokat (így a szervezet maga hozza létre a tüskefehérjét, felkészítve ezzel az immunrendszert a védekezésre), addig a Sanofi–GSK által fejlesztett oltóanyag magát a fehérjét használja az immunválasz serkentésére. Ez két szempontból is előnyös lehet:

  • meggyőzhet az oltással kapcsolatban több olyan embert, aki eddig hezitált az mRNS-technológia elfogadásával kapcsolatban,
  • valamint előállítása költséghatékony, ráadásul tárolásához elegendőek a normál hűtők, így a szállítása is könnyebb lehet. Ezáltal egyébként a szegényebb régiókba is eljuthat, így például Afrikába, ahol még mindig alacsony az átoltottság.

Az új vakcina engedélyeztetési folyamatát hamarosan megkezdik az Egyesült Államokban és Európában is.

Olvasd el ezt is!

Leállították az egyik COVID vakcina gyártását – Mi lehet az oka?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. jáger lászló

    Mese-mese-meskete,,,
    100 %s hatékonyságú vakcina pedig nincs!!!!csak ennyi
    barátilag
    J.L.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.