Fogcsikorgatás a koronavírus eredménye számos embernél

Sokkal jellemzőbb lett a fogak összeszorítása is

Stresszesek lettünk a korlátozások miatt? Fogorvosok arról is mesélni tudnának, hány emberre lett fokozottan jellemző a fogcsikorgatás a koronavírus-járvány kezdete óta.

Sokkal több ember csikorgatja a fogát, mióta elkezdődött a világszintű járvány – ezzel igyekszik megbirkózni a nyomással és a stresszel, amelyet a koronavírus-helyzet kiváltott.

Az Amerikai Fogász Szövetség (ADA) Egészségügyi Intézetének felmérése arra mutatott rá: a fogorvosok 70 százaléka tapasztalja a fogcsikorgatás és fogösszeszorítás szokásának megnövekedését pácienseinél – amely a legtöbb esetben a stresszhez köthető. 2020 ősze óta megint 60 százalékuk állította ugyanezt.

„Felmérésünk afféle barométerként szolgál arra nézve, hogyan érinti a pandémiás stressz az embereket, közösségeket, akikkel a fogorvosok találkoznak” – mondta Marko Vujicic, közgazdász, az intézet alelnöke. – “Az időbeli növekedés arra utal, hogy a stressz okozta fogcsikorgatásos és fogösszeszorításos állapotok lényegesen elterjedtebbek lettek a koronavírus megjelenése óta.

A felmérés arra is rávilágított, hogy a fogászok alig több mint 60 százaléka számolt be egyéb, stresszel összefüggő fogászati probléma emelkedéséről – így például a csorba és repedezett fogakról, vagy a temporomandibuláris ízületi rendellenességekhez kapcsolódó tünetekről, például fej- és állkapocsfájdalomról.

„A koronavírus-járvány előrehaladásával a fogorvosok egyre többször szembesülnek a stresszel összefüggő fogászati állapotokkal. Most tehát minden eddiginél fontosabb fenntartani a fogak egészségét, beleértve a fogorvos rendszeres látogatását, hogy megoldódjanak olyan problémák, amelyeknek hosszútávú hatása lehet” – mondta Marcelo Areaujo, az ADA tudományos főtisztviselője.

Fogászati területen korábban olyan kérdések is felmerültek, mennyire károsíthatja a maszkviselés a fogak egészségét, tekintve, hogy ún. „maszk száj” jelenséget is okozhat – az új felmérés azonban a koronavírus-helyzet kezdete óta nem tapasztalt lényeges változást az olyan állapotok terén, mint a rossz lehelet és a szájszárazság.

Súlyos következményekkel jár a fogcsikorgatás

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php